Pride-ot ünnepelni kell, de a karácsonyt betiltották az iskolában

Az Egyesült Államokban, egy pennsylvaniai iskolai körzetben nem engedélyezik a karácsonyi díszeket, dalokat, de még karácsonyi pulcsit sem húzhat az ember. Erről emlékeztető üzenetet is küldött az iskola, nehogy elfelejtsék a tanárok, dolgozók. A döntés azért is érdekes, mert alig alig hat hónappal ezelőtt még nyíltan ünnepelték a Pride hónapot – erről számolt be a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az emlékeztetőben utasítják az iskolabuszok sofőrjeit, hogy ne díszítsék fel a járműveiket és távolítsanak el minden más, egy adott valláshoz kapcsolódó díszítést is.

 

Az iskolakörzet feljegyzéseiből kiderült, néhány szülő panaszt tett az iskolai a karácsonyi dekorációk és a karácsonyi pulóvert viselő alkalmazottak miatt. A Modernity amerikai hírportál felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan a karácsonyt betiltották, a Pride hónapot bőszen ünnepelni kellett az iskolakörzetben.

Ugyanennek az iskolakörzetnek a Pride-hónapról szóló júniusi bejegyzése kiemelte, hogy „elkötelezett a biztonságos, támogató és befogadó tanulási környezet biztosítása mellett minden diák és alkalmazott számára”.

A Pride-hónap alkalmából közösségi oldalukon fel is köszöntötték az LMBTQ-közösséget, ahogy a muszlim Zarándoklati Ünnep alkalmából is.

Fotó: Freepik

Iratkozzon fel hírlevelünkre