Lelkipásztori látogatáson vett részt Spányi Antal Bajorországban

Bajorországban tett lelkipásztori látogatást Spányi Antal megyéspüspök, Mayer Mihály emeritus pécsi megyéspüspök és Hajdu Ferenc általános helynök. A Bergen bei Neuburg an der Donau városában tartott szentmisét Gregor Maria Hanke OSB eichstatt-i megyéspüspök celebrálta, a szónok pedig Dr. Franz Jung würzburgi megyéspüspök volt.

Advent 1. vasárnapján adott hálát papszentelésének 60. évfordulóján Dr. Franz Kasper prelátus, aki a székesfehérvári egyházmegye tiszteletbeli kanonokja.  Együtt miséztek ebből az alkalomból a Prelátus barátai és tisztelői, többek között a limburgi egyházmegye két segédpüspöke, a zambiai Lusaka érseke Dr. Alik Banda, összesen 10 püspök és számos pap is. Délután a zarándoktemplomban adventi zenés áhítaton vettek részt a meghívottak.

A látogatás során lehetőség nyílt kétoldalú megbeszélésekre, az egyházmegyék örömeinek és gondjainak megosztására is, különös tekintettel a szinodális folyamatokra a világegyházban és Németországban. Az összegyűlt Főpásztorok imádkoztak a békéért is, melynek hiányát sajnos oly sok helyen kell megtapasztalnunk. A lelkipásztori látogatás megerősítette a székesfehérvári egyházmegye és az egyetemes egyház kapcsolatát.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye


Hirdetés

 

'Fel a tetejéhez' gomb