Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Korszakváltás zajlik a honvédségben

A honvédelmi miniszter az elmúlt másfél évben minden döntését annak rendelte alá, hogy a honvédelem terén is befejeződjön a rendszerváltás. Szalay-Bobrovniczky Kristóf erről a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban beszélt.

A hirado.hu beszámolója szerint a műsorban elhangzott, hogy 2004-ben megszűnt Magyarországon a sorkötelezettség, és ezzel az átlag magyar ember életéből eltűnt a honvédség. Nem lehetett róla hallani vagy ha igen, akkor inkább negatív összefüggésekben – vezette fel a műsort Lánczi Tamás.
A 48 perc házigazdája hozzátette: ezek után valamikor a 2010-es évek közepén kezdett életjeleket mutatni a honvédség, és 2022-ben, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf átvette a tárcát, radikális változások indultak meg, amelyek konfliktusokat is szültek.

Mintha a rendszerváltás most érkezett volna el a honvédelem területére

– vetette fel a műsor házigazdája.


Hirdetés

Merem állítani, hogy egy korszakváltás ambíciójával léptem fel erre a pályára

– válaszolta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter leszögezte, minden döntésük, amit az elmúlt másfél évben meghoztak, arra szolgált, hogy a honvédelem és a haza fegyveres védelmének terén is bekövetkezzen egy olyan szintű rendszerváltás, mint ami más területeken már lejátszódott.

99′-ben beléptünk a NATO-ba, ebből 2004-re annyit értettünk meg, hogy nem kell katonának lenni. És erre az akkori politika, a szociál-liberális kormányok, rájátszva a nemzetközi világhangulatra, keményen rá is dolgoztak

– mondta a miniszter a műsorban.

'Fel a tetejéhez' gomb