Novák Katalin a béke fontosságát hangsúlyozta II. Tavadrosz kopt pápának
A béke fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Kairóban II. Tavadrosz kopt pápának. Az államfő Ferenc pápa mellett a kopt pápát is arra kéri, hogy tegyenek meg mindent a mielőbbi béke érdekében.
Novák Katalin hozzátette: Ferenc pápával szombaton Dubajban folytat megbeszélést, miután felszólal az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28).
A háború Ukrajnában és a Közel-Keleten is dúl – emelte ki, hozzátéve: az Izraelben és a Gázai övezetben jelenleg zajló háború is rávilágít arra, hogy a különböző felekezetek közötti különbségek milyen feszültségekhez vezethetnek.
A magyar békeszerető nép, ezért mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy mielőbb béke lehessen Ukrajnában és a Közel-Keleten – hangsúlyozta.
Novák Katalin kiemelte: büszkék vagyunk arra, hogy államunk ezer éve keresztény alapokon indult el, és ez a kereszténység, a keresztény kultúra a mai napig meghatározó mindennapjainkban, ünnepeinkben.
Európa egészét a kereszténység tartja össze, s amikor arról beszélünk, hogy Európában sokszínűségre van szükség, akkor ezt a kereszténységen belül kell érteni – hangsúlyozta. Hozzátette: Európa elég színes pusztán amiatt, hogy az európai népek különbözőek. Különböző a történelmünk, a szokásaink, a kultúránk, nyelvünk, mégis a közös gyökereink és a közös keresztény kultúránk összeköt – mutatott rá.
Egyiptomban azt is megcsodálhatjuk és megtapasztalhatjuk, hogy milyen az, amikor békében tudnak egymás mellett élni muszlimok és keresztények – mondta Novák Katalin, hozzátéve: azt kívánja, hogy meg tudják mindezt őrizni. Elmondta azt is: nagyra értékeli, hogy II. Tavadrosz kopt pápa sokat tesz a keresztény és muszlim párbeszéd és együttélés elősegítéséért.
A családok fontosságát hangsúlyozva kiemelte: Egyiptom méretében és lakosságszámában is tízszer akkora, mint Magyarország. Egyiptomban egy családban átlag három gyermek születik, míg Magyarországon kettő sem. Mint mondta, szeretné megérteni, hogyan lehet a magyar fiatalokat a gyermekvállalásra, a családalapításra bátorítani.
Az üldözött keresztények segítéséről szólva kiemelte: Magyarországon mindannyian felelősnek érezzük magunkat keresztény testvéreinkért, a világban bármerre élnek. A kopt keresztényeknek is számos alkalommal segítettünk a múltban és a jövőben is mindig számíthatnak ránk – hangsúlyozta Novák Katalin.
A köztársasági elnök egyiptomi látogatásával kapcsolatban emlékeztetett: első alkalommal találkozhatott Abdel Fattáh al-Szíszí egyiptomi elnökkel személyesen, a négyszemközti megbeszélés pedig jóval hosszabbra nyúlt, mint tervezték. Mindez arra vezethető vissza, hogy a magyarok és egyiptomiak is tisztelettel fordulnak egymás felé, tisztelik a másik kultúráját, különbözőségeit, de megtalálják a hasonlóságokat is.
Novák Katalin a 2016. december 11-i kairói terrortámadásban súlyosan megsebesült két egyiptomi kopt nővel is találkozott a támadás helyszínén, a Szent Márk-templomban. A két sérült nő megköszönte a magyarok gondoskodását, segítségnyújtását, amelyet budapesti rehabilitációjuk alatt tapasztaltak.
Novák Katalin ezt követően a Dunakeszi Járműjavítóban készült magyar gyártású vonatszerelvényen utazott Gízába.
(MTI)
Címlapkép: Novák Katalin köztársasági elnök imádkozik a a 2016-os ISIS nevében elkövetett öngyilkos merénylet áldozataiért, mellette II. Tavadrosz kopt pápa (j), mögötte Veres István, Novák Katalin férje a kairói Szent Márk kopt katedrálisnál, az áldozatok emlékére felállított kápolnában 2023. november 28-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi