Ungváry Zsolt: Nem csak a Nagy Testvér figyel minket
A kaliforniai San Franciscót az assisi szentről nevezték el, de mára a liberalizmus egyik fellegvárának számító metropolisz a melegek és kábítószerélvezők paradicsomává vált. Vajon az aszketikus szerzetes mit szólna hozzá?
Bár a múlt átértelmezésének korában még az is megeshet, hogy az eredeti rendház körül hajdan kiépült spanyol falu Yerba Buena (Jó fű) neve találóbb lesz, a marihuána helyi lelkes hívei bizonyára inkább kötődnének ehhez, mint Szent Ferenchez.
Ahogy az efféle szabados városokban szokás – szerencsére mi (ha nem a Hős utcában lakunk) ilyesmit elsősorban filmeken láthatunk –, a járdákon a tudatmódosító szerek hatásának köszönhetően ürülékben, használt tűk és töltényhüvelyek között hempergő emberek hevernek.
Itt rendezik meg az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóját, ahová Hszi Csin-Ping kínai elnök is meghívást kapott, s ahol találkozik Joe Bidennel, az Egyesült Államok elnökével is. Ebből az alkalomból San Francisco vezetése úgy döntött, hogy rendet tesz, mégse egy kuplerájban tegye tiszteletét a világ egyik legnagyobb hatalmának vezetője, és vigye hírét a mocsoknak, amit látott. A hajléktalanokat eltüntették, a sátrakat felszámolták vagy fekete kerítésekkel takarták el a kedvezőtlen látványt.
Úgy fest, a liberalizmus bajnokainak is kínos az efféle közeg, ezek szerint mégsem érték a parttalan szabadság; a rend jobb a rendetlenségnél, a tisztaság a piszoknál. Többen még azon is viccelődtek, hogy a város megtisztításához egy diktátor látogatására volt szükség. Ebből is látszik, nem annyira egyértelmű, örülünk-e a korlátlan és mindenkire kiterjedő szabadságnak, hiszen a szenny felszámolása pozitív visszhangot kapott. Azért persze amikor majd szavazni kell, a normális körülmények visszatértén örömködők megint a liberálisokra húzzák be az ikszet, mert ők mindennél jobban szeretik a „szabadságot”, bármit jelentsen is az.
Az eset megannyi tanulságai közé tartozik például látszat és valóság különös találkozása. Még a legvadabb társadalommérnökök elméletei is megbuknak a gyakorlat próbáján. Az elméleti korlátlan szabadságnál azért csak kellemesebb egy kis gyakorlati korlátozás. Maguk is szégyellik, a külső megfigyelő előtt nem szívesen vállalják azt a környezetet, amit megteremtettek. Mégis csak magasabb rendű a rend utáni vágy, mint a deviancia uralkodása? Az sem mellékes, hogy bebizonyosodott: megoldható az utcák élhetővé tétele viszonylag gyorsan és egyszerűen, pusztán elhatározás kérdése.
Akarattal sok mindent elérhetünk. Amikor a román diktátor Amerikában járt, és ellátogatott néhány árukkal megrakott üzletbe, azt hitte, az ő kedvéért töltötték fel a polcokat, hiszen odahaza is ez volt a szokás. Ha vendég jön, ha ellenőrzés várható, teremtünk egy kamu világot.
Kicsiben mindenki ezt csinálja; ha tudja, hogy figyelik, igyekszik a realitás helyett egy kedvezőbb képet mutatni. Számunkra ebben az ügyben az a fontos, hogy a másként gondolkodók is tudják: az általuk létre hozott környezet ciki, szégyen, szar.
Persze, ne legyenek illúzióink, ha a kínai elnök hazatér, San Franciscóban is visszazökkennek a dolgok a rendes kerékvágásba. Mert ők egy szabad város szabad lakói, akiknek senki se mondja meg, hogyan éljenek.
Jó lenne mindig ahhoz igazítani a tetteinket, szavainkat, hogy valaki figyel minket. Valaki, aki Hszi Csin-Pingnél is hatalmasabb, és az ő elvárásainak próbálnánk megfelelni. Aki előtt kellemetlenül érezzük magunkat, ha szenny és piszok vesz körül, aki miatt igyekszünk tisztára söpörni testünket-lelkünket. Egy ilyen revizor jobbá tenné a világot. És már ki sem kéne találni.
