Naponta 3,5 milliárd forintba kerül a migránsok elszállásolása az Egyesült Királyságban

A brit belügyminisztérium éves jelentése szerint a migránsok szállodai elhelyezésének költségei napi 8 millió fontra (~3,5 milliárd forint) emelkedtek – számolt be a Migrációkutató Intézet. A felmérés szerint ennek hátterében az állhat, hogy az Egyesült Királyságba illegálisan belépő és menedékkérelmet benyújtó emberek száma folyamatosan nő. A BBC – egy kormányzati forrásra hivatkozva – azt írta, hogy közel 400 szállodát használnak több mint 51 000 menedékkérő elhelyezésére. 

A felmérések szerint a kis hajókon és illegálisan érkező bevándorlók száma 2018 óta folyamatosan növekvő tendenciát mutat az Egyesült Királyságban. Öt év alatt több mint 111 ezren kötöttek ki valamelyik brit mólónál. Igaz, hogy 2023-ban 30,5%-kal kevesebb átkelés történt, mint a 2022-es év azonos időszakában, ám az éves számadatok dinamikus növekedést mutatnak.

 

Forrás: Migrációkutató Intézet
Forrás: Migrációkutató Intézet

 


Hirdetés

A brit belügyminisztérium év elején még azt prognosztizálta, hogy az illegális átkelések száma elérheti a 85 000-et idén. Azóta, az albán állampolgárokat érintő, új visszatérési megállapodásnak és a rossz időjárásnak köszönhetően az érkezésszámok csökkentek.

Az év végére harmincezer érkezőre számít a brit kormány. Ez jelentős csökkenés 2022-höz képest, de még mindig nagyon magas. A gyakorlatban olyan nagy terhet ró a menekültügyi rendszerre, hogy a menedékkérőket gyakran szállodákban kell elhelyezni, mert a helyi hatóságoknak nincs szabad lakhatási kapacitásuk. 2022-ben kiderült, hogy a menedékkérők szállodai elhelyezésének költségei napi 5,6 millió fontra emelkedtek (plusz további 1,2 millió font jutott az afgán evakuáltakra).

A brit belügyminisztérium nemrég kiadott éves jelentése szerint azóta már mintegy 8 millió fontra, azaz több mint 3,5 milliárd forintra rúg a menedékkérők egy napra kalkulált elszállásolási díja. A tarthatatlanul emelkedő költségek miatt a kormány úgy döntött, hogy át kell költöztetni a bevándorlókat katonai bázisokra, uszályokra és más vízi eszközökre.

Ez nem új ötlet, mivel már évtizedek óta használnak efféle alternatív megoldásokat Németországban, Hollandiában, Skóciában, Svédországban, Belgiumban, Franciaországban és Észtországban egyaránt menedékkérők és menekültek elhelyezésére. A brit politikai vezetés azt várja a döntéstől, hogy így csökkenteni tudja az elhelyezésükkel járó költségeket.

Fontos tudni egyébként, hogy a kormánynak törvényi kötelessége, hogy a menedékkérőknek – akik nem dolgozhatnak, amíg kérelmük elbírálása folyamatban van – alapvető szintű szállást biztosítson. A menedékkérelmek számának növekedése azonban oda vezetett, hogy egyre több lett a feldolgozatlan ügyek száma, így a szállodákban történő ideiglenes elhelyezésük ideje is meghosszabbodott.

A belügyi tárca statisztikája szerint 2023 augusztusában több mint 175 000 személy várt a kérelméről szóló első döntésre. Ezzel párhuzamosan a kormány megszüntette az Egyesült Királyságban menedéket kapott több ezer afgán család szállodai elhelyezését is.

A döntéssel kapcsolatban több nemzetközi szervezet is az aggályát fejezte ki. Az UNHCR hollandiai kirendeltségének vezetője szerint a hajókon való elszállásolás traumatikus lehet azok számára, akik már megtapasztalták a veszélyes tengeri utazással járó rossz körülményeket.

Forrás: Migrációkutató Intézet 

A címlapképillusztráció. A fotón  az Európai Unióba igyekvő illegális bevándorlók érkeznek a Humanity 1 hajó fedélzetén a délkelet-olaszországi Bari kikötőjébe 2022. december 11-én. 
MTI/EPA/ANSA/Donato Fasano

'Fel a tetejéhez' gomb