Csernus Palkó – A magyar keresztény DJ-k úttörője

Csernus Palkó alias Paulmetric több éve aktív, sokat foglalkoztatott DJ-ként tölti mindennapjait a magyar szórakoztatóiparban. Mégis az egyik legérdekesebb jellemző, ami megkülönbözteti őt a kortársai közül az a keresztény hite, amit egyáltalán nem rejteget és nem is szégyell beszélni róla.

Ez okból kerestem meg személyesen Csernus Palkót, aki készségesen rendelkezésemre állt és őszintén válaszolt az engem mozgató kérdésekre.

Rögtön egy váratlan kérdéssel indítanék. Te szereted, amikor kérdeznek téged a dj-zésen túl Istennel és Bibliával kapcsolatban?

Alapvetően nem zavar, de vannak időszakok amikor én is jobban keresem a helyem és kapcsolatom Istennel, olyankor nehezebb ilyen kérdésekben megnyilvánulni.

Mikor döntötted el, hogy DJ leszel és minek a hatására?

Egészen fiatalkorom óta érdekel a szórakoztatóipar, előszőr hangtechnikus akartam lenni és ezzel foglalkoztam már 14 éves koromban. Emiatt én lettem a volt iskolám technikusa és gyakorlatilag ezért nekem kellett csinálnom a sulibulikat mint „DJ”. Ezzel egy időben már nagyon érdekelt az EDM zene is, amibe 2012 körül szerettem bele. Ez a két érdeklődési kör a DJ-zésben találkozott nálam, és így elkezdtem vele rengeteget foglalkozni, mint hobbi. Közel tíz évnyi idő és energia befektetésének az eredménye, hogy ez mára a munkám, és főállású DJ-ként dolgozom.

Keresztény háttér, család, közösség volt mögötted vagy egyedül találtál rá az üdvözítő útra?

Keresztény családból származom és katolikus iskolába jártam. Ezek biztos segítettek abban, hogy legyen hitem, de azt gondolom, hogy a felnőtt hitemet magam alakítottam ki, és találtam meg.

Mi jelentette azt a fordulópontot az életedben, amikor végérvényesen Jézus mellett döntöttél?

Az én életemben nem volt egy konkrét fordulópont, amikor azt éreztem, vagy tapasztaltam, hogy na most már hiszek Istenben. Ez egy lassú folyamat volt, amiben rengeteg keresés, megkérdőjelezés volt.

Mit gondolsz 2023-ban a szórakoztatóipar kellős közepén, hogyan egyeztethető össze a keresztény értékrend és a DJ életmód, amiről azért az embernek olyan asszociációi támadnak, mint a féktelen buli, illuminált állapotban lévő közönség, tobzódás, kicsapongás, balhék?

Számomra teljes mértékben összeegyeztethető. Szerintem sokszor egyéni döntések, hogy életmód szinten mi fér bele. Valakinek már a pop zene is sok, számomra belefér az, hogy reggel 5ig táncoljak vagy ebben az esetben táncoltassak egy klubban. Ehhez nem kell, hogy szükségszerűen minden negatív dolog társuljon, de elhazudni sem szeretném ezeknek a veszélyeit, mert jelen vannak. A DJ életmódból kifolyólag engem nem igazán látnak reggeli misén, de szerencsére itt Budapesten akár este 10-kor is el tudok menni templomba, és Istennel időt tölteni. Így nem hagyom ki az életemből Istent.

Egy interjúdban azt mondtad idézem: „Én a DJ-zésen keresztül próbálok tenni és jelen lenni a világban”. El tudnád mesélni, számodra mit jelent ez az állítás?

Igen. Az, hogy jelen legyek a világban számomra nagyon fontos. És azt gondolom, hogy az egyház is így tudja megmutatni magát. Ez nem azt jelenti, hogy táblával a nyakamba megyek és rajta van, hogy keresztény vagyok, hanem van egy értékrend, amit követek és e szerint próbálok élni, és cselekedni. Amikor pedig jelen vagyok a világban ezt az értékrendet szeretném az emberek féle tükrözni. Ezzel példát adni, és ha szimpatikus valakinek akkor kövesse bátran. A DJ-zés pedig számomra egy olyan tér, ahol sok ember figyel rám: egyszerre tudok hatni a zene eszközével, és azzal, ahogy ott jelen vagyok.

Bizonyos keresztény véleményformálók szerint az egyház legnagyobb hibája, hogy elzárkózik, nem elég nyitott a mai trendekre, nem zárkózik fel a változó világhoz, míg mások pont ellentétesen gondolkodnak. Szerintük az egyház éppenhogy túlságosan megengedő, a korszellem nyomására tradíciókat, akár bibliai alapelveket szorít a háttérbe, azaz túl nyitott. Te hogyan látod ezt a kérdéskört?

Megértem azokat, akik szeretnék megőrizni a régi jellegét az egyháznak, de én a nyitottság pártján állok. Az egyház mindig is változott és változni fog, véleményem szerint.

Nem azt gondolom, hogy a bibliai hagyományokat el kell hagyni, mert akkor önmagát tagadja meg az egyház, de új hagyományokat lehet teremteni, ami a mai kor emberének szól. A régi hagyományokat fontos szerintem az egyház értékei miatt megőrizni és tisztelni.

Stílusosan ehhez egy zenés példával hadd éljek, ahogy megjelent a gitáros zene a templomokban, hatalmas ellenállást váltott ki az egyházon belül (talán még, ami napig is), 2023-ban pedig már az Ifjúsági Világtalálkozón a pápai mise előtt Padre Guilherme atya DJ szettet játszott 1,5 millió fiatalnak, sőt ezenkívül klubokban is fel szokott lépni. Ezeket a változásokat én mindig üdvözlöm.

Ezenfelül szerintem azt is fontos megemlíteni, hogy a népszámlálás eredményei nem túlságosan bíztatóak a magyar egyház számára. Így fontosnak látom, hogy új eszközökkel a templom falain kívülre menjen ki az egyház, legyen jelen az emberek életében, és szeretettel forduljon mindenki felé. A Szalézi szerzetesrend ifjúsági csoportjába jártam évekig és engem ez nagyon megfogott és rengeteg fiatalt tudtak ezáltal a jelenlét által Isten felé vezetni. Ha jól tudom, náluk kiemelt fontosságú kérdés és küldetés a jelenlét.

Unalomig ismételt kérdés, de mégis érdekel, hogy hol látod magad 10 év múlva? Még mindig a színpadon a DJ pult mögött vagy esetleg vannak más megnyilvánulási formák, amiket idővel kipróbálnál?

10 év múlva szeretnék még a DJ-zéssel foglalkozni, de már nem biztos, hogy akkora intenzitással, mint most vagy majd ahogy az elkövetkezendő években tervezek. Vannak elképzeléseim, hogy milyen más eszközökkel tudnék megnyilvánulni és ezeken igyekszem most elkezdeni dolgozni, hogy addigra beérjenek. Konkretizálni nem szeretném mert nem látok tűpontosan mindent.

Egyre nagyobb a bizonytalanság, egyre több a válság, háborúskodás vesz minket körül és a fiatalok többsége depresszióval küzd. Ebben a környezetben hogyan tudsz, hogyan tudunk reményt adni, Isten felé fordítani a tekintetünket?

Magam részéről a beszélgetéseken keresztül tudok leginkább segíteni. Az, hogy én magam nem vagyok reményvesztett, és így kapcsolódok másokkal, talán ez az, amit tudok tenni a valóságban és a hétköznapokban.

Hol találkozhatunk veled legközelebb, illetve milyen érdekességekkel készülsz 2024-ben?

Legközelebb Halloweni bulikban fogok DJ-zni október 26-án a Heaven klubban és október 31-én szintén a Heaven klubban, illetve az Ötkertben.

De az Instagram vagy bármely más social felületemen láthatjátok a tevékenységemet és hogy épp merre lépek föl.
Jövőre pedig szeretnék a karrieremben előrelépni és ezen dolgozom már. Nehéz előre konkrétumokról beszélni amíg ezek nem váltak biztossá.

 

'Fel a tetejéhez' gomb