Rétvári Bence: Nem fegyverrel, nem tankokkal, de most ideológiákat akarnak ránk erőltetni
Nem sokan vannak, akik elmondhatják a világ nemzetei közül, hogy ilyen tiszta forradalmaik voltak, amelyeket az utca embere, a pesti srácok vívtak ki – jelentette ki Rétvári Bence hétfőn Vácon, az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett megemlékezésen, rámutatva, hogy 67 évvel ezelőtt a forradalom tett vezetőivé embereket, nem a vezetők hívták az embereket arra, hogy vívjuk ki a szabadságunkat.
Úgy mentek ki ezrek, tízezrek és százezrek az utcára, hogy nem volt sem mobiltelefon, sem e-mail, sem internet, sem Facebook, azonban olyan régóta akartak már szabadságban élni, hogy annak ellenére kimentek az utcára, hogy jól tudták mit kockáztatnak – húzta alá Rétvári Bence hozzátéve, hogy mindenkinek volt ismerőse akit elvittek, vagy az Andrássy útra, vagy Szibériába, hogy megfélemlítsék őket.
Elég volt tehát számukra ebből a világból, független Magyarországot akartak, és szabad életet akartak maguknak. Ez az ő hősiességük, ez a hihetetlen bátorságuk, amit megtettek hazánk függetlenségéért – jelentette ki.
Rámutatott: Ezért kell mindig tennünk azért, hogy a saját függetlenségünket és szabadságunkat megvédjük. Nincs olyan generáció, akinek ezügyben nincs feladata a történelemben. Van, akinek nehezebb feladata van, akinek ki kell vívni. És van, akinek könnyebb feladata van, akinek meg kell védeni. De olyan nincs, aki ajándékba kaphatja és hátradőlhet. Nincs olyan év, nincs olyan korszak, amikor ezért ne kellene küzdeni.
Rétvári Bence a jelen kor kihívásaival párhuzamba állítva kijelentette, hogy fontos küzdenünk a saját szabadságunkért, a saját jövőnkért, mert mint fogalmazott
„Hála Istennek nem fegyverrel, hála Istennek nem tankokkal”, de most ideológiákat akarnak ránk erőltetni, kötelezővé tenni.
Vagy – mint folytatta – , háborúba akarnak sodorni újra sokakat Európában, miközben mi a békében hiszünk. Az egyetlen jó döntés minden konfliktusban az, amitől fegyvernyugvás van, ha minél kevesebb ember veszíti el az életét. Hozzátette, hogy az orosz-ukrán háború után most egy palesztin-izraeli konfliktus van egyre terebélyesedőben. „Mi nem ezt akarjuk, nem egy ilyen világot akarunk, mi békés világot akarunk” – jelentette ki.
Óriási meggyengülést jelentett az Európai Unió számára az angol gazdaság elvesztése
Rétvári Bence arról is beszélt, hogy az Európai Unióban sem jó irányba mennek a dolgok. „Láthatjuk, hogy miközben mi a kétezres évek elején csatlakoztunk egy Európai Unióhoz, hogy ez egy közös, nagy, erős kontinens legyen belső határok nélkül, ott sem jó irányba mennek a dolgok. Az előző vezetés korszakában meggyengült az Európai Unió, mert a világ egyik legerősebb gazdaságát az angol gazdaságot elveszítette” – fogalmazott, rámutatva, hogy olyan légkör alakult ki, hogy szinte kitaszították őket. „Olyan döntések születtek az Európai Unióban amivel már nem tudtak együtt élni, nem tudtak közösséget vállalni, ezért inkább a saját nemzetük útját járják, és nem a közös európai utat. Ez egy óriási meggyengülés volt. Európa legnagyobb pénzügyi központja távozott.
Több mint húsz belső határ épült fel az utóbbi időben
Rétvári Bence kijelentette, hogy gyengülést jelent az is, hogy belső határok épülnek ismét Európában. „Micsoda gyönyörű eszménykép volt a második világháború végén, hogy egy egymással háborúskodó Európa helyett egy belső határok nélküli Európa legyen. Míg azt mondtuk ezelőtt nyolc évvel, hogy a külső határokat meg kell védeni ahhoz, hogy a belső határok ne épüljenek fel újra, akkor mindenfélének elmondtak minket, nem pozitív jelzőkkel, és most mit látunk? – tette fel a kérdést a Belügyminisztérium miniszterhelyettese.
Ezt követően pedig felsorolta, hogy Európa mely országaiban építenek ismét belső határokat: Franciaország újra bevezette a határainak az ellenőrzését. A németek újra felépítették a lengyel, a cseh, a svájci és az osztrák határt. Az osztrákok felépítették a szlovén-magyar és szlovák határt. A dánok felépítették újra a német határt, az olaszok újra ellenőrzik a szlovén határt, a csehek újra ellenőrzik a szlovák határt, a lengyelek újra ellenőrzik a szlovák határt. A svédek újra ellenőrzik a finn és a dán határt, a szlovének újra ellenőrzik a horvát és a magyar határt.
Soha ennyi határ a schengeni övezet felállítása óta nem volt Európában, mint amennyi most fölépült
Több mint húsz határ épült föl az utóbbi időben. Belső szabad európai határok helyett, határok nélküli térség helyett szűkülünk. Egyre kevesebben vagyunk az Unióban, és egyre kevésbé vagyunk szabadok. Soha ennyi határ a schengeni övezet felállítása óta nem volt Európában, mint amennyi most fölépült – mutatott rá Rétvári Bence.
Arra a kérdésre, hogy mi vezetett ide Rétvári Bence a migrációt jelölte meg. „Látjuk, hogy mi vezetett ide, a migráció beengedése. Az, hogy a migrációval együtt rengeteg terrorista is bejuttatott az Európai Unióba, és az emberek félnek. Félnek a no go zónáktól, és félnek az terroristáktól, és ezért valamit lépni kell, és ezért határok emelkednek újra Európában.”
Nem az európai családokban bíztak, nem a családok támogatását növelték
A miniszterhelyettes rámutatott:„Rossz döntés született, mert az európaiak nem az európai családokban bíztak, és nem az európai családok támogatását növelték, ahogy ezt mi tesszük 2010 óta. Ehelyett azt mondták, ha az európai családokban nem születik elég gyerek, hívjunk be máshonnan embereket. Legyen egy másfajta, bevándorló ország, kevert népesség Európában. Volt aki ezt eszmei, volt, aki gyakorlati alapon tette. Volt, aki azért, mert volt egy liberális eszméje arról, hogy megszünteti a nemzetekhez és vallásokhoz tartozó embereket, és mindentől lecsupaszított embertípust hoz létre. Volt, aki pedig praktikusokból tette azért, hogy a jólétét és a profitját fenntartsa. De elveszítették az eszmét.”
Rétvári Bence hozzátette, még nem késő visszatalálni az eredeti útra: „Nem késő a szabadságot és a függetlenségünket, s a saját identitásunkat fontos eszmének tartani. Nem késő megállítani azt, hogy a békekeretből ne háborúra költsünk. Nem késő a belső határok felállítása helyett a külső határainkat megvédeni, még ezt megléphetnénk. Bizonyos városokban már nem lehet visszafordítani ezt az utat, de összeurópai szinten még lehetne ez irányba tenni.”
Az ünnepi műsorban közreműködött Dráfi Mátyás Kossuth-díjas színművész, Tolcsvay Béla Kossuth-díjas gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró. Az ünnepi megemlékezés moderátora Imre Zsolt a Váci Polgári Fórum elnöke volt.