A világszintű magyar katolikus jelenlétről nyílt vándorkiállítás Gyulán

Magyarország határain túli, de magyar vonatkozású zarándokhelyeket, katolikus emlékeket, nagy hatású magyar katolikus személyiségeket és a különböző világrészeken tevékenykedő magyar misszionáriusok szolgálatát mutatja be a tíz tablóból álló tárlat – foglalta össze tudósításában a beol.hu.

A Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban megnyílt Magyar katolikus jelenlét a világban című kiállítás megnyitóján Érszegi Márk Aurél, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vallásdiplomáciai főtanácsadója a tablókon szereplő történetek közül kiemelt egy magyar jezsuitát, Menyhárt László atyát, aki Szarvason született, tehát Békés vármegyéből jutott el a 19. század végén a mai Mozambik területére, a Zambézi folyó mentére, ahol a helyi őslakosok életkörülményeit igyekezett javítani.

Mint mondta, amit az atya az Alföldön megtanult a mezőgazdaságról, azt Mozambikban átültette a gyakorlatba, és megmentette az ottani embereket az éhezéstől.

A vallásdiplomáciai főtanácsadó kiemelte, a vándorkiállítás épp a fent említett történethez hasonló missziókról szól, vagyis arról, hogy a magyar katolikusuk mit tudtak hozzátenni az egyetemes egyház történelmi küldetéséhez.


Hirdetés
Facebook/Dr. Kovács József

A kiállítást először tavaly szeptemberben mutatták be Szegeden. Serfőző Levente oktatási püspöki helynök Gyulán elmondta, hogy az első kiállítás megnyitóján született meg a vándortárlat ötlete, hiszen többet érdemel ez a kiállítás, és az általa bemutatott történetek egyetlen helyszínnél – derül ki szintén a Békés megyei hírportál cikkéből.

Az oktatási püspöki helynök felidézte a Gyulán született Papp László történetét is, aki éppen a kiállításnak helyet adó iskolában tanult. Papp László az érettségi és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem elvégzése után jezsuiták segítségével indult Brazíliába misszióba. Lelkipásztor vált belőle. Az ő példájából is kiderül, hogy a magyar katolikus jelentét a világban Gyulát is érinti.

A kiállítás a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézete jóvoltából valósult meg, megnyitóját az előző tanévben 120 éves jubileumát ünneplő Karácsonyi János Katolikus Gimnázium és a Nádi Boldogasszony Plébánia szervezte.

Facebook/Dr. Kovács József

Majer Tamás 

A címlapkép forrása: Facebook/Dr. Kovács József

'Fel a tetejéhez' gomb