A római katonai temetőben mutatja be Ferenc pápa a halottak napi misét

November másodikán délelőtt 11 órakor mutat be szentmisét az elhunyt hívekért a pápa a római katonai temetőben. November 3-án a Szent Péter-bazilikában celebrál engesztelő szentmisét XVI. Benedek lelki üdvéért és az elmúlt évben elhunyt bíborosokért és püspökökért – közölte a Vatican News

A pápa minden évben egy, a fájdalomhoz és az emlékezéshez kapcsolódó helyet választ a halottak napi szintmise helyszínéül. A Rome War Cemetery azután épült, hogy a szövetséges csapatok bevonultak Rómába 1944 júniusában. Az egykori Brit Nemzetközösség 426 katonájának sírja található itt, akik harcoltak a második világháborúban és Rómában estek el.

November 3-án, pénteken délelőtt 11 órakor a Szentatya a vatikáni bazilika katedra oltáránál mutat be engesztelő szentmisét elődje, XVI. Benedek lelki üdvéért, aki tavaly december 31-én hunyt el. A szertartáson a pápa imádkozik az elmúlt év során meghalt valamennyi bíborosért és püspökért.

A címlapkép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb