Férfi lett az év nője

A transznemű holland és portugál „szépségkirálynők” után az Attitude brit LMBT párti magazin még nagyobb port kavart azzal, hogy egy férfit tüntettek ki az „Év nője” díjjal. A Dylan Mulvaney nevű influenszert korábban hatalmas botránya miatt ismerhette meg Amerika.

A 26 éves, magát transznemű nőnek tartó influenszer a Bud Lighttal való együttműködése által kavart botránya miatt vált Amerika-szerte ismertté, most azonban színpadra lépett, hogy átvegye díját a magazin ünnepségén, amelyen az év nőjének választották – hívta fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség

Nem számít, milyen keményen próbálkozom, mit viselek, mit mondok, vagy milyen műtéteket végeztetek el, soha nem fogom elérni a nőiesség elfogadható változatát egyes gyűlölködő embereknek mércéje szerint

– fogalmazott az influenszer, majd röviden megemlítette a Bud Light sörgyárral közös kampányát is, amely hatalmas felháborodást váltott ki a sörgyártó céggel szemben, amely több tízmillió dollár veszteséget ért csak el a megosztó kampányával. Mulvaney elmondta, hogy London lett számára a biztonságos tér, miután el kellett utaznia Amerikából a botrány miatt.


Hirdetés

Nem éreztem magam transz söröslánynak 

– mondta a TikTokker. A díjat nem hagyták szó nélkül a kommentelők sem.

Hihetetlen. Dylan Mulvaney megnyerte az »ÉV NŐJE-díjat«

– írta Candance Owens jobboldali kommentátor, majd pedig megosztotta Mulvaney beszédének részletét, amit mások szürreálisnak neveztek. A Független Női Fórum szóvivője, Paula Scanlan pedig azzal viccelődött, hogy ő szeretné magát jelöltetni az év férfija díjra.

 

'Fel a tetejéhez' gomb