Családi napot tart a Gyermekvasút hétvégén

Családi napot tart a Gyermekvasút szombaton; a rendezvényen egyebek közt színpadi programokkal, arcfestéssel és KRESZ pályával is várják az érdeklődőket a hűvösvölgyi végállomáson.

Szombaton 10 és 16 óra között a színpadi programokon kívül lesz ugrálóvár, KRESZ pálya, óriás társas és kirakó, valamint egyéb vásári játékok, a kicsik pedig kipróbálhatják az arcfestést vagy az alkotóházat is – olvasható a MÁV Zrt. csütörtöki közleményében.

Mint írják, az érdeklődőket hajtánypálya, favasút, vonatszimulátor és terepasztal várja, a legkisebbek pedig gyermekvasutasnak is beöltözhetnek egy fotó erejéig. A családi kvíz nyertesei vasúttal kapcsolatos ajándékokat nyerhetnek.

A helyszínen megtekinthető lesz a BKV legöregebb nosztalgiabusza, a MÁVAG Tr5-ös trambusz.


Hirdetés

Hűvösvölgy és Széchenyihegy között egész nap 30-40 percenként indulnak a hagyományos vonatok, valamint ezen a hétvégén is forgalomba áll a gőzös – áll a közleményben.

(MTI)

A címlapkép forrása: MTI/Máthé Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb