Rétvári Bence: Büszkék vagyunk a történelmünkre és a tehetséges magyarokra

Büszkék vagyunk történelmünkre, költőinkre, a tehetséges magyar emberekre – fogalmazott Rétvári Bence szerdán a Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című produkció váci előadását köszöntve.

Nem eltörölni akarjuk a múltunkat és a kultúránkat, hanem élővé tenni – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Petőfi költeményeit a világ nagyon sok nyelvére lefordították, műveinek minden generáció számára, mindig és mindenhol van üzenete. Petőfi világraszóló zseni, de ma is élnek közöttünk olyan a magyar emberek, akik világraszóló teljesítményre képesek – emelte ki.

Rétvári Bence a diákközönséghez szólva beszélt arról is, hogy a versolvasás segít kifejezni az érzelmeket, a gondolatokat, a vers és a zenés vers segít megfogalmazni azt, amit a saját szavainkkal nem tudnánk  – fogalmazott.


Hirdetés

A vers segít az érzelmek felszínre hozásában, tudatosulásában. Ezért fontos az irodalom, és azért fontos a Petőfi 200 eseménysorozat, hogy egy magyar zseni művein keresztül ezeket újra át tudjuk élni, és a saját életünkbe be tudjuk helyezni” – mondta.

A produkció eddig nyolc vidéki helyszínen, csaknem ötezer diák előtt mutatkozott, a váci az őszi országjáró körút harmadik állomása – olvasható az ismertetőben.

A modern koncertszínházi előadás gerincét a költő versei adják, ezek közül kilencet – a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány felkérésére – népszerű könnyűzenei előadók dolgoztak fel saját stílusukhoz illeszkedően.

Az egyórás színdarabot a Kossuth-díjas Káel Csaba rendezte, a szövegkönyvet – Szendrey Júlia, Petőfi Sándor és Ady Endre műveinek felhasználásával – Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója írta, a színpadi mű ötletét Schmidt Mária történész adta.

(MTI)

Címlapkép: Vasárnap.hu/Szennyes Krisztián 

'Fel a tetejéhez' gomb