A németek kétharmada kevesebb menekültet akar befogadni

Az elmúlt hónapok felmérései során kimutatott trendeket támasztja alá az ARD DeutschlandTrend legújabb közvéleménykutatása. A felmérés szerint a németek a tavaszi időszakhoz képest jóval szkeptikusabban látják a migráció kérdését: a megkérdezettek 64%-a mondta azt, hogy a bevándorlást inkább hátrányokkal hozza összefüggésbe, míg ezen válaszadók aránya idén májusban még 54% volt. Ezen felül 64% támogatná, hogy Németország kevesebb menekültet fogadjon be – 12%-kal többen, mint a májusi felmérésben.

Ezzel összefüggésben a jelenlegi menekültpolitika is heves kritikával kénytelen szembenézni a lakosság részéről.  A megkérdezettek mindössze 9%-a véli úgy, hogy megfelelően működik az elutasított menedékkérők kitoloncolását szabályozó jelenlegi rendszer. Emellett csak 14% gondolja úgy, hogy a menekültek munkaerő-piaci integrációja jelenleg „jól” vagy „inkább jól” működik.  Társadalmi integráció esetében a válaszadók mindössze 16%-a gondolja úgy, hogy a jelenlegi politika a megfelelő módon segíti elő a kérdés megoldását.

A felmérés szerint a szövetségi kormánnyal való elégedettség továbbra is rendkívül alacsony. A megkérdezetteknek mindössze 19%-a mondta, hogy „elégedett” vagy „nagyon elégedett” lenne a kormánykoalíció munkájával. Ezzel szemben 70% inkább „kevésbé elégedett” vagy „egyáltalán nem elégedett” azzal.

A DeutschlandTrend felmérése szerint amennyiben most vasárnap szövetségi választásokra kerülne sor Németországban, úgy azt a CDU/CSU nyerné meg 28%-kal. Második helyen az AfD futna be 22%-kal, megelőzve a jelenleg 16%-on álló, kancellárt adót SPD-t és a 14%-on mért Zöldeket. Az FDP a megkérdezettek válaszai alapján a szavazatok 6%-ra számíthatna, míg a Baloldal 4%-os eredményével az öt százalékos bejutási küszöb alatt maradna. A szövetségi kormány tagjai közül egyedül Boris Pistorius (SPD) szövetségi védelmi miniszter megítélése többségében pozitív – 51%-os támogatottsággal. A második helyen Annalena Baerbock (Zöldek) szövetségi külügyminiszter áll 35%-kal, megelőzve Christian Lindner (FDP) szövetségi pénzügyminisztert (31%) és Olaf Scholz (SPD) kancellárt (27%). Friedrich Merz, a CDU vezetőjének támogatottsága jelenleg megegyezik a kancelláréval – az ellenzék vezére is 27%-kos elfogadottsággal rendelkezik.


Hirdetés

Forrás: Magyar-Német Intézet 

A címlapkép forrása: MTI/EPA/ANSA/Donato Fasano

'Fel a tetejéhez' gomb