Molnár Miklós atya: Szükségszerűség a társadalomban
Az igazi nagy drámákban általában különböző elkerülhetetlen helyzetek és félreértések okozzák az egyén szenvedését, esetleg halálát. Gyakran éppen akkor, amikor jót igyekszik tenni másokért, vagy másokkal. Van, aki Jézus kereszthalálából is csak annyit tud befogadni, hogy nem értették meg, elítélték, pedig mindenkivel jót tett. Vannak a társadalom és az egyén dolgában is szükségszerűnek tűnő dolgok, melyek igen nagy problémákat okozhatnak. Persze, ezek egy részénél éppen azon is fordul a dolog, hogy az egyén felismeri-e, hogy van szabadsága, és mer-e másként cselekedni!
Ahogy látjuk, a jelenlegi háború hátterében is több látszólagosan szükségszerű folyamat munkál. Az oroszok beszorítva érezték magukat, valamint bántalmazták a nemzetükhöz tartozó kisebbséget Ukrajnában. Az ukránok szerettek volna a Nyugat jólétéből részesedni az orosz tiltakozás ellenére. Az amerikaiak félnek, hogy elveszítik globális befolyásuk egy részét. Lehetne még sorolni! Ezek azonban nem valódi szükségszerűségek. Egy éleslátású, bölcs vezető bizonnyal még akár kiutat is talált volna ezek némelyikéből. Nagy kincs, amikor megértjük, mint nemzet, vagy mint ország, hogy számos esetben van szabadságunk minden sérelem ellenére. Mi magyarok is belesüllyedhetnénk az önsajnálatba, bosszút tervezve, ahelyett, hogy a nemzetünk egységéért dolgozunk. Lenne okunk rá, de nem vezetne sehová.
Egy egész állam nehezebben mozdul vagy változik, ezért érdemes idejében elindítani azokat a változásokat, melyek az egészséges társadalomhoz szükségesek! Olyan jó látni az elmúlt években, hogy néhányan kezdenek bátran valódi párbeszédet folytatni, hogy hidak épüljenek. Ugyanis régóta az a gyakorlat, hogy az emberek közérzetén, jókedvén és reményén vásárolnak követőket sokan. Van, aki a világvégével riogat, van, aki csak Magyarországot hordja el mindennek, mintha itt nem lehetne élni. Drága árat fizet ezért a nemzet. Egyre növekvő kilátástalansággal, vagy reményvesztettséggel élnek emberek, mintha nem lenne kiút az örökös ellenségeskedésből, pedig általában nem anyagi okai vannak ennek a depresszív szemléletnek. Ennek véget kéne vetni, mielőtt túl késő lesz! Ugyanis az valódi szükségszerűség, hogy ha folyton csak a sikerre koncentrálok nem törődve azzal mibe kerül, az értelmetlen és aránytalan áldozatokat hagy maga után. Ma már tudjuk, hogy a gazdaság nem úgy szabályozza magát, ahogyan arra nekünk szükségünk lenne az élethez. Keresztényként egyébként is feladatunk, hogy „sóvá váljunk”, ami tartósítja, megőrzi a társadalmat a bomlástól. Ehhez, pedig nem várhatjuk, hogy a nem hívők, vagy bárki más mutasson nekünk példát, hiszen mi Krisztustól tanultuk, hogy miként kell az egységért áldozatot hozni! Szégyellem, amikor önmagukról a kereszténységet hirdető személyek éppen ez ellen tesznek szorgalmasan! Ha mi nem kezdjük el a változást, ugyan mivel vagyunk jobbak másoknál?
Az államnak oda kell figyelnie minden állampolgárára, ez mégsem jelentheti azt, hogy semleges állásponton marad. Van egy évtizedek óta terjedő illúzió, mely szerint ahhoz, hogy mindenkihez legyen útja egy nemzeti vezetőnek, ahhoz semlegesnek kell maradnia bizonyos területeken, mint pl. a vallás. Csakhogy jól tudjuk, hogy bizonyos kérdésekben a semlegesség is állásfoglalás. Amikor valaki semlegesnek szeretne maradni a hit tekintetében, valójában az ateisták szekerét tolja, mivel a valódi istenhit tettekre sarkall és megvallásra. Amikor bizonyos erkölcsi kérdéseket semlegesen szeretne szabályozni az állam, azzal valójában a nihilisták mellé áll, mivel az abszolút értékeket nem védi meg. A semlegesség nem megoldás, hanem állásfoglalás és döntés. Szükségszerű döntenie egy vezetőnek is éppen úgy, mint bármelyikünknek, hogy mely elvek alapján akarja élni az életét, végezni a szolgálatát, mert különben hazugságba süllyed, mely a semlegesség látszatával valahova mégiscsak leteszi a voksát. Viszont, ha követi a saját elveit és felismert értékrendszerét, akkor gesztust gyakorolhat a felé, aki másként gondolkodik, hogy érezze, ő is számít, még ha nem is az ő akarata szerint alakítja a jövőt. Olyan ez, mint a dackorszakos gyermek szüleinél, fontos és jelentősége van, hogy meghallgassa a gyermek véleményét, vágyait, még ha végül másként is dönt. És ez a gyermeknek is építi az önbecsülését.
Jézus azt is szükségszerűnek mondja, amit sokan vágynánk legyőzni, hogy szegények mindig lesznek velünk. Miért mondja ezt Jézus? Hogy legyen szabadságunk megtenni azt, amit szívből jónak látunk. Hogy ne azok ellen a dolgok ellen küzdjünk, amit úgysem vagyunk képesek megváltoztatni. Szokás mondani, hogy az élet nem habostorta. Akkor én hozzátenném, hogy éppen ezért, minden olyan igyekezetünk, amely arra törekszik, hogy mégis azzá tegye, eleve kudarcra van ítélve. Azért kell felismernünk ezeket a szükségszerűségeket, mert akkor nem tévedünk el olyan ideológiák csapdáiban, mint a kommunizmus, sőt, tudunk felszabadultan tenni azért, amit helyesnek, jónak látunk, a nélkül a teher nélkül, hogy magunkra vállalnánk a világ minden baját és felelősségét. Így inkább a helyén tudjuk kezelni az életünk feladatait és jelentőségét. Szükségszerű, hogy nem fog mindenki igazságosságot találni a földi életében, mint ahogy az is, hogy lesznek egyenetlenségek köztünk. A kérdés inkább az, hogy tudjuk-e szeretettel áthidalni ezeket, hogy az elesettek se maradjanak egyedül. Az érett személyiségnek el kell tudnia fogadni ezeket, de nem szabad közömbösen szemlélnie mégsem a folyamatokat.
A szemináriumban mindenkinek megvolt a maga beosztása, feladata. Éppen úgy, mint a társadalomban van. Ott éreztem meg először ilyen kifejezően, hogy amikor valaki nem végzi el a rá bízottakat, az szükségszerűen másokra tol plusz terheket. Az egész társadalom szintjén ez ugyanígy van. Mindenkinek megvan a maga szerepe, feladata, melyet, ha nem tud vele azonosulni, vagy nem adja bele magát egészen, az szükségszerűen másra rak újabb kupacokat. El tudjuk képzelni, milyen károkat okozna, ha olyan generáció nőne fel, amelyiket nem neveltek a munka becsületes elvégzésére, a kitartásra és az alázatos cselekvésre! Szükségszerűen az összeomlás elkerülése érdekében igen kevés emberre terhelődne egy beláthatatlanul nagy súly. Sajnos ez a jövő egyre közelebb van!
A társadalom feladata, hogy a már megedzett értékeket átadja a tagjainak. Hogy segítsen megmaradni az ezekhez való hűségben. A közösség megtartó erején keresztül támasza és védelme kell, hogy legyen az egyénnek, aki az értékek mentén szeretne élni. Nagyon helyes és jó, hogy hazánk még szembeszáll azokkal a kegyetlen, diktatórikus ideológiákkal, melyek értékek helyett érzések és önző világlátások által alakultak ki. Egyre nagyobb szükség lesz arra, hogy a természetünkből fakadó, vagyis a realitások mentén működő elvek mellett határozottan és felkészülten kiálljunk. Szükségszerűség, hogy az a társadalom, mely meghasonlik önmagával el fog pusztulni. Nem menekülünk meg, ha kifordulunk önmagunkból, mert az magában hordja a romlást. Vegyük fel bátran és hátorozottan a kesztyűt, hogy megvédjük a tartópilléreket!
Címlapkép forrása: Freepik
