Orbán Viktor: Magyarország a családok és a demográfia ügyének legkitartóbb szószólója – VIDEÓ

Magyarország a családok és a demográfia ügyének leghangosabb és legkitartóbb szószólója a nemzetközi politikában – jelentette ki Orbán Viktor az V. Budapesti Demográfiai Csúcson csütörtökön. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy össze kell állítani a magyar családpolitika 2.0 programját, zárásként pedig arra kérte a jelenlévőket, csináljuk meg közösen az európai családpolitikai fordulatot!

Orbán Viktor hangsúlyozta: hiába támadják a magyar kormányt a liberális világból azért, mert családbarát, konzervatív és hazafias, ez csak megkeményít bennünket, nincs változás. Ha valaki azt hiszi, hogy sürgetéssel, és nyomásgyakorlással változást tud elérni, az nem ismeri a magyarokat – jegyezte meg. Ezzel kapcsolatban egy anekdotát idézett fel, amiben a feleség azt veti a férje szemére, hogy sosem mondja, hogy szereti, mire a férj azt válaszolja, hogy 50 éve egyszer már mondta, és ha a változás lesz, majd szól.

A magyar kormány is így van ezzel, ha változás lesz, majd szólunk

– fogalmazott. A tanácskozás résztvevőit köszöntve hangsúlyozta: nagyon sokan eljöttek a rendezvényre, ami azt mutatja, hogy a család és a gyermek kérdése a világ minden táján megmozgatja az embereket.
Felidézte: két év telt el az előző demográfiai csúcs óta, és közben sok víz lefolyt a Dunán, a világ megváltozott, a háború árnyékában élünk. Ugyanakkor – folytatta – jelentős és jó dolgok is történtek. Ide sorolta és fantasztikusnak nevezte, hogy Giorgia Meloni és az olasz jobboldal megnyerte a választásokat Olaszországban. Szerinte ez az utolsó pillanatban történt, már azt hitték, hogy soha többé nem lesz hazafias, családszerető és keresztény kormánya Olaszországnak. Egyetértett az olasz miniszterelnökkel abban, hogy Európa jövője a családban van, és, hogy fontos, hogy a gyermeknek anyja és apja is legyen.


Hirdetés

A két ország közötti barátságot veretesnek nevezte, szerinte Olaszország és Magyarország is a szabadságharcosok hazája, ahol tudják, hogy nincs szabadság tekintély nélkül, mert abból káosz lesz, és nincs tekintély szabadság nélkül, mert abból meg önkény lesz.

Budapest, 2023. szeptember 14.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök beszédet mond az V. Budapesti Demográfiai Csúcs elsõ napján a Szépmûvészeti Múzeumban 2023. szeptember 14-én.
MTI/Koszticsák Szilárd

Külön köszöntötte Azerbajdzsán házelnökét, Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb tagját és a bolgár elnököt is, akit úgy jellemzett, hogy ő jelenti a stabilitást Bulgáriában. Ezt fontosnak nevezte, hangsúlyozva, hogy az illegális migráció elleni küzdelemben és az energiabiztonság megvédésében csak Bulgáriával együtt lehetünk sikeresek.

A liberálisok meghackelték a nyugati politikai életet

Orbán Viktor azt mondta, Európát még mindig egy progresszív és liberális elit vezeti, Európa fontos kérdései – mint a kontinens demográfiai jövője – helyett mindenféle sületlenséggel és képtelenséggel van ez az elit elfoglalva. Elmondta, a szovjetek meg akarták fordítani egyes folyók folyási irányát, úgy gondolták, felül lehet írni a világ teremtett rendjét.

Hozzátette: ez jutott eszébe, amikor két éve az Európai Parlament megszavazta, hogy a férfiak is szülhetnek gyereket.
A szovjetek terve dugába dőlt és nem jósol nagy jövőt a liberálisoknak sem – mondta. Képtelenségként beszélt arról is, amikor a szovjetek betiltották a karácsony szót, helyette fenyőünnepet kellett mondani. Orbán Viktor azt mondta, ez jutott eszébe, amikor az Európai Bizottságnak arról a tervéről olvasott, hogy alkalmazottaik ne kívánjanak boldog karácsonyt, mert az nem eléggé LMBTQ-barát és nem semleges világnézetileg.

A kormányfő kitért a Mathias Corvinus Collegium egyik elemzésére, amely azt állapította meg, hogy a felmérések iránya kizárólag a progresszív politikai elit félelmeit tükrözik, nem arról szólnak a mérések, ami komolyan foglalkoztatja az embereket.

Ez a legaggasztóbb fejlemény, amely az elmúlt hetven évben nyugaton történt

– hangsúlyozta. Kifejtette: az egy diktatúrában még elképzelhető, hogy a vezetőknek fogalmuk sincs a valóságos élet valóságos problémáiról. Elmondta, azt azonban elképzelhetetlennek tartotta, hogy ez megtörténjen egy nyugati demokráciában.

Budapest, 2023. szeptember 14.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az V. Budapesti Demográfiai Csúcs elsõ napján a Szépmûvészeti Múzeumban 2023. szeptember 14-én.
MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor szerint az európai polgárokat az érdekli, hogyan tudnak családot alapítani, biztos otthont teremteni, a gyermekeiket békességben és biztonságban felnevelni, ezek pedig a demográfia kérdései, és ma mégsem ez a legfontosabb napirendi pont az európai politikában.

A miniszterelnök azt mondta, ez azért van így, mert a liberálisok két lépésben – antropológiailag és stratégiai értelemben – meghackelték a nyugati politikai életet, a diskurzust, a szemléletet, a gondolkodásmódot, a világ működésének értelmezési keretét.

A kormányfő azt mondta, az első lépés az volt, hogy a progresszív liberálisok elterjesztették azt a nézetet, hogy az egyén a világon a legfontosabb. Zsarnokságot látnak mindenben és mindenkiben, abban, aki egyéni vágyaikat korlátozza – fogalmazott, úgy folytatva, a korlát arra is szolgál, hogy az fogódzót nyújtson az életben. Elmondta, a családi együttélés korlátot is jelent, de nélküle nincs szabadság sem; a szabadsághoz legalább két ember kell, aki egyedül van, nem szabad, hanem magányos. Közölte, a második lépés az, hogy a liberálisok félelmeket keltenek: stratégiai szintű félelmet a jövőtől.

Ahol az egyénnek nincs más támasztéka, mint önmaga, ahol a dolgoknak nincs más mércéje, mint az egyéni öröm és haszonszerzés, ott bekopogtat az irracionális félelem a jövőtől – mondta, jelezve: ennek a napirenden tartása, felnagyítása a liberálisok célja. Szerinte a liberálisok azt várják az emberektől, hogy éljenek úgy, hogy minden cselekedetüket egy bekövetkező világvégének rendeljék alá. Orbán Viktor azt mondta, jól emlékszik, hogy Karl Marx is pontosan ezt kérte.

A kommunizmusban megedződött közép-európaiaknak a nyugati elitek gondolkodása kész agyrém

– fogalmazott Orbán Viktor a demográfiai csúcson. A miniszterelnök úgy folytatta, egy közösség gondolatvilága és lelkiállapota, vagyis mindsetje meghatározza a jövőt is, és a nyugati elitek gondolkodása abban akadályozza az európaiakat, hogy az előttük álló legfontosabb kihívást, a demográfia kérdését képesek legyenek azonosítani.
Azt mondta, a politika ehelyett azzal van elfoglalva, miként lehet érvényesíteni a karbonkvótát a gazdaságban és a genderkvótákat a társadalomban.

Európa félelemből cselekszik és a félelem defetistává tesz minket. Azt mondjuk, nincs jövő, és ez így egy önbeteljesítő jóslattá válik

– fogalmazott.

Budapest, 2023. szeptember 14.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az V. Budapesti Demográfiai Csúcs elsõ napján a Szépmûvészeti Múzeumban 2023. szeptember 14-én.
MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor kijelentette: demográfiai csúcsot rendezni kötelesség a jövő, a gyermekek és a civilizáció felé is.
A kormányfő a konzervatív politikák inkubátorházának nevezte Magyarországot. A konzervatív politika részeként szólt a munkaalapú gazdaságról, az állam és az egyház együttműködésének modern formájáról és a patrióta oktatáspolitikáról. Kijelentette azonban: egyikben sincsenek olyan kecsegtető eredmények, mint a demográfia terén.

Elmondta, hogy Magyarországon a demográfiai politika öt célt tűzött ki maga elé: a gyermekvállalás legyen előny, a kormány segítse az otthonteremtést, a családpolitikát az édesanyákra kell alapozni, az egész ország működését családbaráttá kell változtatni és a jog eszközeivel is védeni kell a családokat.

Hangsúlyozta: 2010 óta a gyermekes családok egy főre jutó jövedelme megduplázódott, a többgyermekeseké pedig megháromszorozódott.

Magyarországon nemcsak az öröm mértéke növekszik a gyermekek számával, hanem az emberek éves jövedelme is

– fogalmazott. Hozzátette, a családok otthonteremtési kedvezményének bevezetése óta minden ötödik család új otthonhoz jutott. Szólt arról is: Magyarországon az édesanyákat fenyegető legnagyobb veszély, hogy egyedül kell megbirkózniuk a nehézségekkel. Elmondta: míg korábban a gyermekeknek csupán a fele született házasságba, mára már négyből három gyermek. A kormány bevezette a harminc év alatti édesanyák jövedelemadó-mentességét, a négygyermekeseknek pedig egyáltalán nem kell személyi jövedelemadót fizetniük – ismertette. Bejelentette, hogy a kormány ezt a háromgyermekesekre is ki fogja terjeszteni.

Nem szoktuk bevallani, de valójában itt Magyarországon a nők tartják össze a családokat

– mondta, dicsérve a nők teljesítményét. A magyar családpolitika legfontosabb tanulságának azt nevezte, hogy ha jövőt akarsz a hazádnak, akkor az édesanyákat kell támogatni. Szólt arról is, hogy Magyarországon az alkotmány védi a házasság intézményét, mint egy férfi és egy nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a családpolitika első szakasza lezárult, indulhat a második fázis. Akiket az eddigi eszközökkel el tudtak érni, azokat már megszólították, most azon gondolkodnak, azon dolgoznak, hogy miként fejlesszék tovább a családpolitikát – tette hozzá.

Sok elismerés ér bennünket azért, amit eddig tettünk, de mi ezt kevésnek tartjuk, nekünk tovább kell lépni, és egy második szakaszt kell indítani. Ehhez újabb és újabb támogatások kellenek majd, de a pénz, még ha lenne is korlátlanul, mint ahogy nincs, de ha lenne, az is kevés lenne

– fogalmazott.

Budapest, 2023. szeptember 14.
Philip Isdor Mpango tanzániai alelnök, Rumen Radev bolgár elnök, Novák Katalin köztársasági elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Orbán Viktor miniszterelnök (b-j) az V. Budapesti Demográfiai Csúcs elsõ napján a Szépmûvészeti Múzeumban 2023. szeptember 14-én.
MTI/Koszticsák Szilárd

Kifejtette: ugyanis a gyerekekért vívott csata valójában nem a zsebben, hanem a fejben dől el, még pontosabban a szívben, még pontosabban a közgondolkodásban. Le kell váltani azt a liberális diskurzust, amely a gyermekvállalásban veszélyt, értelmetlen áldozatvállalást, a családi életben pedig az egyéni lét kiteljesedésének korlátját látja – jelentette ki. Megjegyezte: amikor ő felnőtt, és amikor még sok gyerek született, nem volt vita arról, hogy mi a család.

A kedvenc rajzfilmemben azt énekelték: papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet. És ezen nem változtattak az olyan viták sem, hogy miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül

– tette hozzá. Orbán Viktor kitért arra, nincs esélyünk arra, hogy a jelenlegi progresszív, liberális eliteket jobb belátásra bírjuk és meggyőzzük, ezért egyszerűen félre kell őket tolni. A posztliberális kor, amely felválthatja a jelenlegi progresszív liberális korszakot, nem jön el magától, azt meg kell csinálni valakinek – mondta.

És ki fogja azt megcsinálni, ha nem éppen mi?

– folytatta. Kijelentette, ehhez át kell alakítani a politikai palettát, kurzusváltásra van szükség, el kell érni, hogy családbarát konzervatív erők kerüljenek kormányra minél több európai országban.

Össze kell állítani a magyar családpolitika 2.0 programját

Kiemelte, jövőre európai parlamenti választások lesznek, minden adott, hogy egy átkaroló hadművelettel a magunk javára fordítsuk az előviszonyokat, és közben nekünk, magyaroknak el kell végeznünk a házi feladatunkat: össze kell állítani a magyar családpolitika 2.0 programját.

Beszéde végén Orbán Viktor azt kívánta a jelenlévőknek, hogy a családbarát erők nyerjék meg otthon a választásokat, és jövő tavasszal pedig nyerjük meg együtt az európai parlamenti választást, és csináljuk meg közösen az európai családpolitikai fordulatot.

'Fel a tetejéhez' gomb