Keményen védekeznek az iskolák az LMBTQ-propaganda ellen Törökországban

Családi életre nevelő tanórákat vezettek be Törökországban, az LMBTQ ellensúlyozására – jelentette be Jusuf Tekin oktatási miniszter hétfőn a 24TV műsorában. Azzal érvelt, hogy az új tantervben a család védelme kiemelt figyelmet kap. Az órák egyelőre fakultatívak és az iszlámban bűnnek minősített homoszexualitás, valamint az LMBTQ-propaganda elterjedése ellen vezetik be.

Pontosan mit is mond a Korán a homoszexualitásról? Idézzük: „Ha két férfi követi el (a ledérséget) közületek, fenyítsétek meg mindkettőt. Ha megbánják és jó útra térnek, hagyjátok őket. Mert bizony, Allah a Megenyhülő, a Kegyelmes. (Korán 4:16)

A Korán következő sorai a megbánásról és a megbocsájtásról szólnak, tehát ez az a szövegkörnyezet, amelyben a homoszexualitást és leszbikusságot tárgyalja. Bűnnek ítéli meg, mert a ledérség bűn. De a Koránban szó sincs arról, hogy a homoszexualitásért halál járna. Ennek ellenére a világon van hét ország, ahol halállal büntetik. Csakhogy egyik ország sem iszlámhívő, hanem mohamedán.

Ami Törökországot illeti, a homoszexualitás nem számít bűncselekménynek, de (finoman szólva) nem is övezi azt társadalmi megbecsülés. Sőt, Törökország azon kevés muszlim országok egyike, ahol engedélyezték az első Pride-hónapot, még 2003-ban Erdogan pártjának hatalomra kerülése után. Bár az LMBTQ gyökerei korábbra tehetők, elterjesztése és a liberális sajtó általi tudatos és világszintű támogatása itt is leginkább az elmúlt évtizedben vált nyilvánvalóvá.


Hirdetés

Védekező reflexként, az LMBTQ-felvonulásokat Isztambulban 2014-től már betiltották és a kísérleteit azóta többször is szétverték. Az idei, májusi győzelme óta Erdogan elnök azt is világossá tette, hogy nem fog engedélyezni több LMBTQ megmozdulást.

Azt fogjuk tenni, amit megígértünk nemzetünknek az elkövetkező időszakban. A család szent számunkra

– mondta Erdogan és azzal vádolta az ellenzéki pártokat, hogy támogatják az LMBTQ-mozgalmat. További „ellensúlyként” indították el a családra nevelő órákat a most kezdődött új tanévben.

Olyan generációt akarunk felnevelni, amely képes tükrözni az ország értékeit és függetlenségét a jövő generációi számára. Kötelességünk a magunk módján harcolni

– mondta Jusuf Tekin, aki azzal is érvelt, hogy az egyetemes emberi jogi nyilatkozatokat is újra kell értékelni és esetleg módosítani kell, mert védik az LMBT-jogokat.

Ha engem kérdeznek, meg kell vizsgálnunk ezt a problémát azáltal, hogy megvitatjuk azokat az alapvető emberi jogi szövegeket, amelyekről azt állítjuk, hogy egyetemesek

– tette hozzá. Friss hír, hogy iszlamista és konzervatív csoportok bejelentették, hogy most vasárnap LMBTQ-ellenes gyűlést tartanak, A perverzió elleni nagy családi összejövetel címmel. Több mint 200 civil szervezet vesz majd részt az isztambuli tüntetésen.

A címlapkép forrása: EPA-EFE/SEDAT SUNA

'Fel a tetejéhez' gomb