Barátság helyett sok feszültséget hozott a csehek elleni mérkőzés

A magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott Csehország ellen, a találkozó azonban nem a gólok miatt marad majd emlékezetes.

Barátságos meccshez képest ugyanis jóval több durvaságot hozott az átlagnál, többször is egymásnak feszültek a játékosok, és rengeteg szabálytalanságot láthatott a Puskás Aréna közönsége. A játékvezetőnek harmincháromszor kellett megszakítania a játékot szabálytalanság miatt és összesen 7 sárgalapot osztott ki. A mieink közül Kalmár, Orbán, Sallai és Kerkez sem úszta meg lap nélkül.

A találkozón egyébként két gól született, az 52. percben egy szemet gyönyörködtető akció végén Sallai Roland vette be a csehek kapuját. A magyar szurkolók azonban csak 10 percig örülhettek az eredménynek, egy komoly védelmi hibát követően Vaclav Jurecka egyenlített.

Míg mi „barátságos” mérkőzést játszottunk, addig a selejtezős csoportellenfeleink nem tétlenkedtek, Szerbia magabiztos 3-1-es győzelmet aratott Litvánia otthonában, amivel jelenleg nekik is 10 pontjuk van a csoportban, de eggyel több mérkőzést játszottak.

Montenegró ennél jobban kicentizte a végét Bulgária ellen, Stevan Jovetic volt végül a hős, aki a 96. minutumban szerzett találatával tartotta otthon a három pontot. Ezen a mérkőzésen is volt minden egyébként, a hazaiak az 59. perctől emberhátrányban játszottak, Bulgária pedig büntetőt is hibázott.

Októberben a selejtezősorozat egyik legfontosabb meccse vár a mieinkre, 14-én ugyanis Szerbiával mérkőzünk majd meg hazai pályán, egy esetleges sikerrel pedig hatalmas lépést tehetnénk az Európa-bajnokság felé. Három nappal később Litvániába utazunk majd, akik ellen a Puskás Arénában magabiztos 2-0-s győzelmet arattunk.

A címlapképen Szoboszlai Dominik, a magyar, valamint Jaroslav Zeleny és Michal Sadílek, a cseh válogatott játékosa a Magyarország – Csehország barátságos labdarúgó mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2023. szeptember 10-én.
MTI/Hegedüs Róbert

'Fel a tetejéhez' gomb