Több zsáknyi plüssmacit adományozott a Magyar Jégkorong Szövetség és a Szív Bajnokai Alapítvány a beteg gyerekeknek

A Magyar Jégkorong Szövetség és a Szív Bajnokai Alapítvány jóvoltából több zsáknyi plüssmaci és plüssállatka találta meg boldog gazdáját a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben péntek délután tartott adományátadó ünnepségen.

Beck Monika, a Szív Bajnokai Alapítvány megálmodója az MTI-nek elmondta, hogy a magyar jégkorong-válogatott két mérkőzésén, a Szlovénia és a Kanada elleni világbajnoki felkészülési találkozón 1200 plüssállatka, főként maci gyűlt össze az MVM Dome-ban. Ezeket a figurákat kitisztíttatták, majd májusban a gyereknapon elvitték két vidéki kórházba, Karcagra és Székesfehérvárra, illetve már akkor is kaptak belőle a Heim Pál Kórházban gyógyuló kis betegek.

A Heim Pál Kórház nagy intézmény, és a gyűjtésből megmaradt több zsáknyi állatkát hoztuk most el. A jégkorongozókkal ez az első közös ajándékozásunk, viszont a kajak-kenu szövetséggel már több éve tart az együttműködésünk, tőlük érmeket kapunk. Minden gyermek kap érmet, ezzel is erősítjük bennük a tudatot, hogy ők is bajnokok

– mondta Beck Monika, majd hozzátette, minden gyermek nagy utat jár be a gyógyulásig, és talán az ő útjuk hasonlítható a sportolók sikerekig vezető hosszú útjához.


Hirdetés

Visszajelzéseket is kapunk a szülőktől, hogy milyen nagy öröm a gyermekek számára a maci és az érem. A kórházból hazaviszi mindenki a plüssfigurát és az érmet is, a szülők pedig elküldik nekünk az otthon készült megható fotókat

– tette hozzá Beck Monika.

Minden adandó alkalommal igyekszünk segíteni, nekünk ez csekélység, viszont a gyerekeknek sokat jelent. A sportolóknak példát kell mutatniuk, támogatni kell a beteg és rászoruló gyerekeket

– mondta Nagy Krisztián, a válogatott és a BJAHC csatára az MTI-nek. Az eseményen átadták a kórháznak Márfy Gabriella festőművész képeit is.

'Fel a tetejéhez' gomb