Újabb kereszt lett a vandalizmus áldozata

Augusztus 20-án Nagykovácsi mellett gyújtották fel a fakeresztet, később a Margit hídon törték le a kőkereszteket, most pedig a Látó-hegyen felállított kereszt esett áldozatul a vandalizmusnak. 

A Facebookon közzétett bejegyzésből kiderül, hogy a Nagy-Szénás keresztjével ellentétben ezt nem égették el, hanem ülőkének rakták össze egy kisebb tűz köré. A kép szerint a vandálok ide fűrészt is vittek magukkal, a kereszt fém erősítését azonban nem tudták elvágni.

A keresztet a Szentimrevárosi Egyesület állította 2001-ben Árpád-házi Szent Margit tiszteletére. Korábban is rongálták már meg, ezért 2008-ban meg kellett újítani. 


Hirdetés

Igazi zöldpolitikus csak a virágait siratja, a keresztet nem

Elfogadhatatlan a vallásüldözés: újjáépítik a Nagykovácsiban elégetett keresztet

Fotók: Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb