Ferenc pápa Ázsia szívében tesz látogatást

Örömét fejezte ki vasárnap Ferenc pápa, hogy csütörtökön a buddhista többségű Mongóliába utazik, hogy egy nemes és bölcs néppel találkozzék, és egy létszámában kicsi, de hitében dinamikus (katolikus) egyháznál tegyen látogatást.

Egy nagyon vágyott látogatásról van szó – hangsúlyozta a katolikus egyházfő vasárnap az Úrangyala ima után a pápai palotának a Szent Péter térre néző erkélyén.

Ez az Ázsia szívében tett látogatás, amely szeptember 4-ig tart, alkalmat nyújt arra, hogy közelről találkozzam egy nemes, bölcs, gazdag vallási hagyományt ápoló néppel – mondta a katolikus egyházfő.

Az 1992-ben demokratikussá vált egykori szovjet csatlósállam Mongóliában él a világ egyik legkisebb katolikus közössége, a mintegy hárommillió lakos közül becslések szerint 1450 vallja magát hívő katolikusnak. Közvetlenül a mongolokhoz intézve a szavait a pápa kijelentette: köszönöm a vezetésüknek az udvarias meghívást, valamint köszönet azoknak, akik szorgalmasan készítik elő a látogatásomat.

A 86 éves egyházfő kilenc órát repül Rómától Ulánbátorig.

(MTI)

A címlapképen Ferenc pápa Regina Coeli imádságot mond a vatikáni Szent Péter térre néző dolgozószobájának ablakából 2023. április 16-án.
MTI/AP/Andrew Medichini

'Fel a tetejéhez' gomb