Idén is megrendezik a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét

Idén is megrendezi a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét a Ferenczy Múzeumi Centrum szeptember 8. és 10. között – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

Mint a közleményben kiemelik, a művészek, múzeumok és templomok városában az összművészeti, szakrális fesztiválon kitárják kapuikat a szentendrei templomok a zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programok előtt. A Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjének üzenete idén a „közösség”.

A rendezvénysorozat változatos, igényes programokkal várja az érdeklődőket: egyházművészeti, vallástörténeti, építészeti, helytörténeti előadásokkal, irodalmi programokkal, Radnóti, Petőfi költeményeivel és istenes versekkel – áll a múzeumi centrum közleményben.
Lesznek KÉK-séták a templomok között, gyalogos és bringás templomtúra a Skanzenben, kreatív alkotás a templomkertben, az Év Műtárgya program várja a közönséget a Szerb Egyházművészeti Múzeumban, valamint több helyszínen kórus-, orgona-, klezmer-, cselló- és délszláv muzsika csendül fel.

A programok szervezésébe a Ferenczy Múzeumi Centrum mellett a helyi katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó és baptista vallási közösségek, valamint a város kulturális intézményei, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, a MANK Galéria, a Skanzen, és a Szentendrei Tourinform Iroda is bekapcsolódtak. A Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje háziasszonya Pájer Alma Virág színművész.


Hirdetés

A hétvégén a programhelyszíneken, valamint a Ferenczy Múzeumi Centrum közösségi oldalain gyűjtést is szerveznek a szentendrei Karitász részére, az adományokat gyermekek nyári táboroztatására fordítják. A fesztivál ideje alatt a programok ingyenesek, de akinek lehetősége engedi, adománnyal támogathatja a gyűjtés célját – hangsúlyozzák a múzeumi centrum közleményében.

A hétvége programjai karszalaggal látogathatók, amelyeket a programhelyszíneken vehetnek át a látogatók, és amelyekkel a Ferenczy Múzeumi Centrum valamennyi kiállítása, valamint a MANK Galéria tárlata is belépőjegy nélkül megtekinthető a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjén.

A programokról további tájékoztató ITT található, a programfüzet pedig ITT érhető el.

(MTI)

Címlapkép forrása: Facebook/Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje

'Fel a tetejéhez' gomb