Nézőpont Intézet: Akár 4,5 millió magyar is láthatta augusztus 20-án a budapesti tűzijátékot

Akár 4,5 millió magyar láthatta augusztus 20-án a budapesti tűzijátékot – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Több mint 3,5 millió felnőtt magyar (45 százalék) látta valamilyen formában, melyen túl legalább 1 millió gyermeknek okozhatott örömet az ünnepi műsor.

A budapesti tűzijáték megrendezését közéleti vitatémává emelte több ellenzéki szereplő az utóbbi években. Míg a baloldali politikusok szükségtelennek tartják, Karácsony Gergely főpolgármester például „káros szenvedélynek” nevezte, addig a magyar kormány elkötelezte magát „Európa legnagyobb tűzijátékának” megtartása mellett. A Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy a politikai vita ellenére a magyarok mekkora arányban érdeklődtek az augusztus 20-i tűzijáték iránt.

Forrás: Nézőpont Intézet

A felnőtt magyar népesség 5 százaléka tekintette meg személyesen, 24 százaléka pedig televíziós közvetítésen keresztül a budapesti tűzijátékot augusztus 20-án, további 16 százaléka pedig megtekintette a közvetítés egy részét. Ez azt jelenti, hogy összesen legalább 3,5 millió felnőtt magyar látta augusztus 20-án a budapesti tűzijátékot valamilyen formában. A teljes magyar nézőközönség száma azonban ennél is magasabb lehet, hiszen a kutatás a 18 éven felüli magyarok körében készült, amelyből az is kiderül, hogy közel 1 millió gyermekes családos is megtekintette személyesen vagy televíziós közvetítésen keresztül. Összességében tehát legalább további 1 millió gyermek számára okozhatott örömet az államalapítás ünnepével egybeforrt budapesti tűzijáték.

Fővárosi program lévén nem meglepő a budapestiek érdeklődése: a tűzijátékot megtekintő felnőtt magyarok ötödét a budapestiek jelentették. A budapesti felnőtt lakosság több mint fele, közel 700 ezer budapesti felnőtt látta az ünnepi tűzijátékot, s közülük több mint 200 ezren nézték meg személyesen az ünnepi eseményt. A budapesti tűzijáték iránti általános érdeklődés hasonlóképpen jelentős volt a vidéki városokban (44 százalék) és a községben élők (43 százalék) körében egyaránt.


Hirdetés

A nemzeti ünnep ráadásul egybeesett a hazai rendezésű atlétikai világbajnoksággal, melyre a Magyar Turisztikai Ügynökség közleménye szerint 230 ezer külföldi vendégéjszaka-foglalás történt, mely vendégek a szokottnál nagyobb arányban bővíthették tovább a tűzijáték nézőközönségét.

(MTI)

A címlapképen tűzijáték Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2023. augusztus 20-án. Háttérben a Budapest Eye óriáskerék és a Szent István Bazilika. MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb