Sokkoló, de nem meglepő a pakisztáni keresztények elleni erőszak 


Hirdetés

A múlt hét folyamán Pakisztánban muszlimok támadtak rá a keresztény közösségre, üzleteket, házakat és autókat rongáltak meg, valamint több templomot is elpusztítottak. A rendőrség még vizsgálja az esetet, amelynek kiváltó okai között lehetett egy állítólagos Korán-meggyalázás. 

Több mint száz embert vettek őrizetbe Pakisztánban keresztényellenes támadások miatt

A pakisztáni Dzsaranvalában több mint 150 ezer keresztény él. A beszámolók szerint akár 5 ezer muszlim is része lehetett az erőszakos cselekményeknek, akik közül több mint százat le is tartóztattak, miután a kormány elítélte a támadást, gyors fellépést ígért, a hatóságok pedig nyomozást indítottak. 


Hirdetés

A kormány elrendelte a biztonsági intézkedések fokozását is, hogy elkerüljék a további erőszakos cselekményeket, és mielőbb megteremtsék a nyugalmat. A hatóságok ezen felül kétmillió rúpia (2,4 millió forint) kártérítést fizettek az áldozatoknak. 

Mohszin Nakvi, Pandzsáb állam vezetője az X közösségi média platformon egy nappal azután tett bejelentést a keresztények kárpótlásáról, hogy ellátogatott Dzsaranvala városába. Nakvi a helyi papok és lakosok jelenlétében, egy leégett templomban tartotta kabinetülését, hogy megszerezze az emberek beleegyezését a múlt héten megkárosított áldozatok kártérítésére. Elmondta, hogy a hatóságok megkezdték a templomok helyreállítását, és azt is hogy a támadás során megrongálódott összes épületet eredeti állapotába fogják visszaállítani.

Múlt héten pénteken Anvár-ul Hakk Kakar ideiglenes miniszterelnök a kabinet első ülésén leszögezte: a kisebbségeket mindenáron meg kell védeni és ígéretet tett, hogy fellépnek azok ellen, akik bármilyen módon részt vettek az erőszakcselekményekben. Nem lesz kivételezés” – szögezte le.

Az International Christian Concern (ICC) keresztény szervezet munkatársai is átvizsgálták a területet. A becsléseik szerint 400 ház sérült vagy semmisült meg, több száz ember maradt otthon, élelem és víz nélkül, és huszonhat templom rongálódott meg. A muszlimok darukat is igénybe vettek a pusztításhoz. 

A helyi keresztények úgy nyilatkoztak, hogy ez az értelmetlen erőszakos cselekmény mély sebet ejtett a közösségen, és emlékeztetőül szolgált a vallások közötti párbeszéd és az egység fontosságára. Valamint felidézték, hogy korábban különböző vallású családok harmonikusan éltek a régióban, az elmúlt években azonban nőtt a feszültség, és a keresztények és a vallási kisebbségek elleni erőszakos cselekmények száma. 

A Pakisztáni Iszlám Köztársaságban az iszlám az államvallás, de a vallásszabadságot az alkotmány garantálja. A pakisztániak 96 százaléka muszlim, a keresztények a lakosság kevesebb mint két százalékát teszik ki. 

„Az ártatlan keresztények elleni tömeges erőszak sokkolt, de nem lepett meg minket. Bár Pakisztán alkotmánya garantálja a hit szabad kinyilvánítását, a radikális iszlám ezt rendkívül megnehezíti és veszélyessé teszi a keresztények számára. Bárkit megvádolhatnak azzal, hogy valamit mondott vagy tett, és a vádaskodások aztán futótűzként terjednek, ahogy most is történt” – nyilatkozta Jeff King, az ICC elnöke.

Pakisztánban az 1800-as években vezették be az első törvényeket az istenkáromlásról, amelyek alkalmazási köre egyre nőtt az idők folyamán. Aki megszegi a törvényeket, szigorú büntetéssel nézhet szembe, beleértve akár az életfogytiglani börtönbüntetést vagy a halálbüntetést. Ráadásul a keresztényeket a törvények minden olyan cselekedetért büntetik, amelyeket sértőnek ítélnek az iszlámra nézve. 

A történtek után a félelem és a bizonytalanság nem csak a dzsaranvalai keresztények körében hatalmas, de az egész országban, és azt sem felejtették el, hogy a jövő hónapban lesz tíz éve, hogy 127 hívő vesztette életét, amikor egy templomban robbantottak. 

Az érintett keresztény családok támogatására tett erőfeszítések ellenére továbbra is számos kihívással kell szembenézniük. Életük és vállalkozásuk újjáépítése hosszú és nehéz folyamat, amely pénzügyi forrásokat és érzelmi ellenállóképességet igényel, miközben a rendszerszintű kihívások sem enyhülnek, beleértve a forrásokhoz és munkalehetőségekhez való korlátozott hozzáférést, valamint a politikai képviseletet. 

Forrás: Persecution.org/MTI

A címlapképen keresztény asszony látható gyermekeivel egy megrongált ház előtt, a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartománybeli Fejszálábád közelében fekvő Dzsaranvalában 2023. augusztus 17-én. Forrás: MTI/AP/K. M. Csaudari


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb