Felfüggesztették a szlovák titkosszolgálat vezetőjét bűnszervezet létrehozásának gyanúja miatt

Zuzana Caputová szlovák államfő ideiglenesen felfüggesztette a szlovák polgári titkosszolgálat, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) vezetőjét, Michal Alacot, akit hivatali visszaéléssel, valamint bűnszervezet létrehozásával gyanúsítottak meg egy múlt heti rendőrségi razziát követően – közölte Martin Strizinec elnöki szóvivő csütörtökön Pozsonyban a CTK cseh hírügynökséggel.

A SIS vezetését Alac egyik eddigi helyettese vette át. Michal Alac kihallgatása során tagadta bűnösségét, és közölte: csak a titoktartási kötelezettség feloldása után tesz újabb nyilatkozatot.

Vád alá helyezték a szlovák titkosszolgálat vezetőjét bűnszervezet létrehozása miatt


Hirdetés

Az elnöki hivatal tudatta, hogy a vonatkozó törvények szerint a szlovák titkosszolgálat tisztjeit fel kell függeszteni a szolgálat alól, amennyiben hivatalban maradásuk államérdeket sért vagy bűncselekmények elkövetésével vádolják őket.

Ódor Lajos megbízott szlovák kormányfő hétfőn bejelentette, hogy indítványozni fogja Michal Alac felmentését a kormány következő, szerdai ülésén. „Ha Alac a posztján maradna, azzal az állami szervek jó hírnevét veszélyeztetné Szlovákiában és külföldön, és aláásná az egymásba fektetett kölcsönös bizalmat” – mondta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy nem érzelmi alapon szokott döntéseket hozni, hanem tényekre alapozva, a törvényeknek megfelelően.

Ódor Caputavához hasonlóan támogatja a titkosszolgálat vezetőjének menesztéséről hozott döntést. A megbízott szlovák kormányfő úgy tudja, hogy a köztársasági elnök már intézkedett a felfüggesztett titkosszolgálati vezető titoktartási kötelezettségének feloldásával kapcsolatban.

Alac mellett több rendőrtisztet és magas rangú tisztségviselőt is vád alá helyeztek augusztus 17-én a szlovák hatóságok bűnszervezet létrehozása és támogatása, hivatali visszaélés, valamint az igazságszolgáltatás akadályozása címén. A vádak szerint Alac társaival együtt szándékosan akadályozta a korrupció és egyéb bűncselekmények ügyében elrendelt nyomozásokat, hitelteleníteni próbálta a bűnüldözési és bűnmegelőzési hatóságok munkáját, valamint azt a látszatot keltette, hogy az eljárások során a nyomozók manipulálták a tanúvallomásokat.

(MTI)

A címlapképen Zuzana Caputová szlovák államfő a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtóértekezleten a megbeszélésüket követően Kijevben 2023. április 28-án. Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

'Fel a tetejéhez' gomb