Soltész Miklós: Közösségeket kell teremteni a Kárpát-medencében

A magyarság Kárpát-medencei megmaradásához közösségek teremtésére van szükség – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Bács-Kiskun vármegyei Tasson hétfőn.

Soltész Miklós a XXII. Kárpát-medencei Háló tábor megnyitóján arról beszélt, hogy a magyarság megmaradásáért közösségeket kell építeni a Kárpát-medencében, és ezeket a közösségeket a kormány a táboroztatás lehetőségével is támogatja. Úgy fogalmazott: a latin, szláv, germán tengerben itt vagyunk egy sajátságos gondolkodással és egy sajátságos nyelvvel.

Több száz, több ezer tábor szervezéséhez nyújt segítséget a kormány több százezer embernek

– fűzte hozzá az államtitkár. A Háló tábort a kormány támogatásával a Háló Közösségi és Kulturális Központ szervezte az Ágota Alapítvány Tass-Alsószenttamáson található ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központjában. Az Ágota Alapítvány 2018-ban vásárolta meg kormányzati támogatással azt a héthektáros területet Tass-Alsószenttamáson, ahol ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központ épült gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeknek.


Hirdetés

(MTI)

A címlapképen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a XXII. Kárpát-medencei Háló tábor megnyitóján a Bács-Kiskun vármegyei Tasson 2023. augusztus 14-én. MTI/Bús Csaba

'Fel a tetejéhez' gomb