Obama: Naponta szeretkezem férfiakkal, de csak képzeletben

Ismét előkerült az a levél, amelyet Barack Obama, az Egyesült Államok korábbi elnöke írt 1982-ben, 21 éves korában az akkori barátnőjének. Ebben a saját „androgün” elméjéről ír, és arról, hogy „naponta szeretkezik férfiakkal, de csak képzeletben” – számolt be a New York Post. 

„A homoszexualitással kapcsolatban azt kell mondanom, hogy szerintem ez egy kísérlet, amellyel ki lehet vonulni a jelenből, és talán el lehet utasítani a földi élet végtelen bohózatának állandósítását. Tudod, én naponta szeretkezem férfiakkal, de csak képzeletben” – áll a levélben. 

„Az elmém nagymértékben androgün, és remélem, hogy még inkább azzá válik, egészen addig, amíg nem tudok emberekben gondolkodni. De a testhez visszatérve látom, hogy férfinak teremtettek, és fizikailag az életben úgy döntök, hogy elfogadom ezt az esetlegességet” – tette hozzá.

Obama, aki kétgyermekes apa, 1992 óta él házasságban feleségével, Michelle-lel. Az ő elnökségének idejére tehető a melegházasság szövetségi szintű legalizálása az Egyesült Államokban, azonban ez sem volt egyértelmű folyamat Obama részéről.


Hirdetés

2008-ban ugyanis még úgy nyilatkozott a választási kampányban – igazodva republikánus ellenfeléhez, John McCainhez –, hogy meggyőződése szerint „a házasság egy férfi és egy nő közötti szövetség, ami számára, keresztény ember számára szent; és [ennek a kapcsolatnak] Isten is a részese.”

David Axelrod, Obama korábbi politikai stratégája később elmondta, hogy a fórum után a politikus csak annyit mondott neki, hogy „egész egyszerűen nem megy nekem a mellébeszélés”.

2010-ben aztán már úgy vélekedett, hogy bár nem támogatja a melegházasságot, de az álláspontok finomodhatnak, változhatnak, akár az ő esetében is. 2012-ben pedig kijelentette: „fontos számomra a továbblépés és annak megerősítése, hogy az azonos nemű pároknak is legyen lehetőségük a házasságra”.  

A címlapképen Barack Obama volt amerikai elnök fiatalokkal találkozik a European School of Management and Technology (ESMT) berlini magánfőiskolán rendezett fórumon 2019. április 6-án. Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

'Fel a tetejéhez' gomb