Idén már több mint 176 ezer illegális határátlépést észleltek az EU külső határainál

Augusztus 11-én megjelent a Frontex legfrissebb sajtóközleménye arról, hogy az Európai Unió frontországai mennyi illegális határátlépést rögzítettek 2023 első hét hónapjában. Az adatok szerint július végéig mintegy 176 ezer ilyen eset történt – ez nagyjából 13%-kal több, mint az előző év azonos időszakában regisztrált szám. A közép-mediterrán és a nyugat-balkáni útvonalak továbbra is a legforgalmasabbak.

Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) a nemzetállamoktól érkező adatok alapján havonta közöl jelentést arról, hogy az Európai Unió külső határainál mennyi illegális határátlépés történik. Fontos megjegyezni módszertani szempontból, hogy az adatok az EU frontországaiban észlelt illegális határátlépések számára vonatkoznak, és nem az elkövetők számára: ugyanaz a személy a külső határ különböző pontjain többször is átlépheti a határt.

A Frontex összegző közleménye szerint 2023 első hét hónapjában több mint 176 ezer illegális határátlépést követtek el az Európai Unió frontországaiban, ami 13%-kal több, mint a tavalyi év azonos időszakában és 2016 óta a legmagasabb érték a január-júliusi időszak vonatkozásában.

Csak júliusban közel 42 700 jogellenes belépést rögzítettek – ez 19%-kal több, mint egy évvel ezelőtt. Továbbra is a Földközi-tenger középső része számít a legforgalmasabb EU-ba vezető folyosónak. Az olasz és máltai partoknál több mint 89 ezer törvénytelen határátlépést regisztráltak. A Frontex szerint az elkövetkező hónapokban is fennmaradhat ezen az útvonalon a megnövekedett migrációs nyomás, mivel az embercsempészek egyre alacsonyabb árakat kínálnak a Líbiából és Tunéziából induló migránsoknak a bűnözői csoportok közötti éles verseny miatt. A legtöbb jogsértést elefántcsontparti, egyiptomi és guineai állampolgárokhoz lehetett kötni.


Hirdetés

Eközben a nyugat-balkáni útvonalon tavalyhoz képest jelentősen csökkent a jogellenes belépések száma. Több mint 52 ezer észleléssel azonban továbbra is ez a második legaktívabb EU-ba vezető irreguláris migrációs folyosó.

A határsértést elkövetők jellemzően Szíriából, Afganisztánból és Törökországból származtak. A La Manche csatornán az Egyesült Királyság felé történő szabálytalan átkelések száma július végére meghaladta a 27 ezret. Leginkább afgán, szíriai és iraki állampolgárok igyekeztek elhagyni a kontinenst a Brit-szigetek felé.

A jelentés azt is megjegyzi, hogy a tengeri átkelés továbbra is rendkívül veszélyes. A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint január és július között több mint 2 060 ember tűnt el a Földközi-tengeren, túlnyomó többségük a tenger középső részén.

Forrás: Frontex/Migrációkutató Intézet

A címlapképen mintegy 400, Európába igyekvő illegális bevándorló egy bárkán, a Földközi-tengeren, az olaszországi Lampedusa-sziget partjai előtt 2021.augusztus 28-án. Forrás: MTI/EPA/ANSA/Concetta Rizzo

'Fel a tetejéhez' gomb