Cseh bíboros a magyaroknak: Megmentettétek Európát! 

Dominik Duka bíborossal, Prága érsekével készített interjút a Hungary Today, amelynek az egyik legfontosabb témája volt, hogy mi a véleménye Magyarországról, illetve szóba kerültek az egyetemes értékek és a migráció kérdései is. 

Leszögezte, hogy a nyugati civilizáció egyik alapvető értéke, a közjó fogalma mára kiveszett az európai emberek szókincséből. Szerinte ezt ismét a középpontba kellene helyezni – írja a Mandiner. 

Az egyház jelenlegi helyzetével kapcsolatban tudott pozitív fejleményeket mondani Csehországból is, például azt, hogy a rendszerváltás óta mintegy negyedmillió embert keresztelte meg. 

Megkérdezték tőle azt, hogy mit üzenne a magyar keresztényeknek, mire így válaszolt: 


Hirdetés

„Vegyétek észre, megmentettétek Európát!”

A címlapképen Dominik Duka bíboros, a prágai főegyházmegye érsekének katekézise az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK) a budapesti Hungexpón 2021. szeptember 10-én. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb