Minden idők legnépesebb magyar csapata vesz részt az atlétikai világbajnokságon

A magyar sportolók közül 32-en szereztek indulási jogot a kvalifikációs lista alapján, míg a rendező ország jogán további 31 megfelelő tudásszinttel rendelkező atlétát is nevezhetett a Magyar Atlétikai Szövetség.

Óriási az ugrás a tavalyi világversenyhez képest, hiszen 2022-ben az egyesült államokbeli Eugene-ben mindössze két magyar versenyző, a kalapácsvető Halász Bence és a hétpróbázó Krizsán Xénia képviselte a magyar színeket.

Mindössze négy olyan versenyszám lesz az idei programban, ahol nem szurkolhatunk hazai sportolónak: női és férfi 10 ezer méteren, női 3 ezer méteres akadályfutásban és férfi rúdugrásban nem áll majd rajthoz magyar atléta.

Viszont lesznek olyan számok, amit sikerült kimaxolnunk, női 100 méter gáton Kozák Luca mellett ott lesz Tóth Anna és Kerekes Gréta is, de férfi kalapácsvetésben is három magyar indul majd, az egyik nagy esélyes Halász Bence mellett Rába Dánielnek és Varga Donátnak is drukkolhatunk.


Hirdetés

Az egyéni számokat tekintve ketten is dupláznak, a hölgyeknél az országos bajnokságot is megnyerő Takács Boglárka 100 és 200 méteres síkfutásban is rajthoz áll, míg Madarász Viktória gyaloglásban vállalta be a 20 és a 35 kilométert is.

A férfiaknál egyetlen versenyző sem vállalt több egyéni számot, de a váltóknak köszönhetően valószínűleg lesznek olyanok, akikkel többször találkozunk, például Boros Bence, Wahl Zoltán és Molnár Attila neve is több helyen feltűnik.

A magyar vb-csapat:

Férfiak: Boros Bence (100 méter), Wahl Zoltán (200 méter), Molnár Attila (400 méter), Huller Dániel (800 méter), Vindics Balázs (800 méter), Szögi István (1500 méter), Kovács Ferenc Soma (5000 méter), Szeles Bálint (110 gát), Bánóczy Árpád (400 gát), Palkovits István (3000 méteres akadályfutás), Szemerei Levente (maraton), Tóth Balázs (súlylökés), Szikszai Róbert (diszkoszvetés), Halász Bence (kalapácsvetés), Rába Dániel (kalapácsvetés), Varga Donát (kalapácsvetés), Herczeg György (gerelyhajítás), Németh Mátyás (távolugrás), Török Gergely (magasugrás), Szenderffy Dániel (hármasugrás), Helebrandt Máté (20 km gyaloglás), Venyercsán Bence (35 km gyaloglás), 4×100 méteres váltó: Boros Bence, Bundschu Patrik, Illovszky Dominik, Pap Márk, Szabó Dániel, Wahl Zoltán, 4×400 méteres váltó: Huller Dániel, Kovács Árpád, Molnár Attila, Nadj Levente, Steigerwald Ernő, Wahl Zoltán

Nők: Takács Boglárka (100 méter, 200 méter), Sulyán Alexa (200 méter), Rapai Fanni (400 méter), Kéri Bianka (800 méter), Vindics-Tóth Lilia Anna (1500 méter), Wagner-Gyürkés Viktória (5000 méter), Szabó Nóra (maraton), Kovács-Garami Katalin (maraton), Kozák Luca (100 gát), Kerekes Gréta (100 gát), Tóth Anna (100 gát), Molnár Janka (400 gát), Bánhidi-Farkas Petra (távolugrás), Lesti Diána (távolugrás), Fekete Fédra (magasugrás), Klekner Hanga (rúdugrás), Szabó Beatrix (hármasugrás), Márton Anita (súlylökés), Kerekes Dóra (diszkoszvetés), Gyurátz Réka (kalapácsvetés), Moravcsik Angéla (gerelyhajítás), Szilágyi Réka (gerelyhajítás), Krizsán Xénia (hétpróba), Nemes Rita (hétpróba), Oláh Barbara (20 km gyaloglás), Madarász Viktória (20 és 35 km gyaloglás), Récsei Rita (35 km gyaloglás), 4×100 méteres váltó: Csóti Jusztina, Kerekes Gréta, Kocsis Anna Luca, Kozák Luca, Nguyen Anasztázia, Sulyán Alexa, Takács Boglárka, 4×400 méteres váltó: Kéri Bianka, Kriszt Sarolta, Nádházy Evelin, Mohai Regina, Molnár Janka, Rapai Fanni, Simon Virág 

Vegyes: 4×400 méteres vegyes váltó: Kéri Bianka, Molnár Janka, Rapai Fanni, Molnár Attila, Steigerwald Ernő, Wahl Zoltán

A címlapkép forrása: MTI/Vasvári Tamás 

'Fel a tetejéhez' gomb