Donald Trump ártatlannak mondta magát a harmadik vádemelési meghallgatásán is
Ártatlannak mondta magát Donald Trump a bíróságon, ahol szövetségi eljárásban vád alá helyezték a 2020-as választások után történtekkel összefüggő négy vádpontban csütörtökön Washingtonban.
A volt elnököt az igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész, Jack Smith vádindítványára idézték be Washington kerületi bíróságára, ahol hivatalosan is ismertették vele a négy vádpontot. Ezek a többi között bűnszövetségben az Egyesült Államok ellen elkövetett bűncselekményről szólnak, valamint a hivatalos eljárás akadályozásáról. A Donald Trump ellen felhozott vádak között szerepel az, hogy tudatosan valótlanságot állított a 2020-as elnökválasztás eredményével kapcsolatban, amikor vitatta vereségét, valamint az is, hogy 2021. január 6-án a zavargások okozta káoszt megpróbálta arra kihasználni, hogy késleltesse a választások eredményének hivatalos jóváhagyását a Kongresszusban.
A meghallgatást vezető eljáró bíró azzal a feltétellel engedte el Donald Trumpot, hogy az ügyről nem konzultál mással, mint a jelen lévő ügyvédeivel, aminek megsértése esetén letartóztatást helyezett kilátásba. Az ügyben augusztus végére tűzte ki a bíró a következő meghallgatást, amelyet már az a Tanya Chutkan kerületi bíró vezet, aki korábban a január 6-i zavargások résztvevői közül számos vádlottat börtönre ítélt.
Donald Trump a bíróságot elhagyva már a repülőtéren szomorú napnak nevezte az Egyesült Államok számára az újabb vádeljárás megindításának napját. Kijelentette, hogy a politikai ellenfél üldöztetésének tartja azt, ami történik, aminek szavai szerint soha nem lett volna szabad megtörténnie Amerikában. Ügyvédje, Alina Habba úgy nyilatkozott, hogy a vádemelést a választásokba való beavatkozásnak látják, és folytatják a harcot. A volt elnökkel csütörtökön hivatalosan ismertetett vádak a harmadik bűnvádi eljárás kezdetét jelentik ellene négy hónapon belül, amelyek összesen 78 vádpontot tartalmaznak.
Áprilisban New Yorkban a helyi kerületi ügyész indítványára gazdasági bűncselekményekkel vádolták meg hallgatási pénzek ügyében, amit egy színésznőnek jutatott el ügyvédjén keresztül még 2016-ban. Júniusban már szövetségi bűnvádi eljárás indult Donald Trump ellen, ugyancsak Jack Smith különleges ügyész indítványára a floridai otthonában tárolt, elnöki időszakából származó minősített iratok ügyében. Amennyiben a volt elnököt minden ellene felhozott vádpontban bűnösnek találnák a bíróságok a három büntetőügyben, akkor az elméletben több száz év börtönbüntetés kiszabását is jelentheti.
PRESIDENT TRUMP: „This is a very sad day for America…This is a persecution of a political opponent…”
— The TRUMP PAGE 🇺🇸 (@MichaelDeLauzon) August 3, 2023
(MTI)
A címlapképen Donald Trump amerikai elnök beszél az Atlantában rendezett választási kampányrendezvényén 2020. szeptember 25-én.
MTI/AP/Evan Vucci