Összevonják az NNK-t és az OGYÉI-t

Augusztus elsejével összevonják a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Takács Péter elmondta, egységes szervezetbe tömörítik az egészségügyi hatósági feladatokat, amelyeket eddig az NNK és az OGYÉI külön látott el. A létrejövő szervezetet, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot (NNGYK) Müller Cecília országos tisztifőorvos vezeti majd – közölte az államtitkár.

Takács Péter azt mondta, a két szervezet működési körét összehangolják, így a jövőben egyszerűbb és jobban átláthatóbb szakhatósági struktúra alakul ki. A szervezetben jól elkülönülnek majd egymástól a különböző szakhatósági feladatok – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: több szempontból egyszerűsödik a rendszer, ugyanis a két szervezet gyakran kölcsönösen vett igénybe egymástól szakértelmet. Ezt most házon belül meg tudják oldani. Az összevonástól azt várják – fejtette ki -, hogy nő a hatékonyság, és gyorsulnak az engedélyezési folyamatok a szakellátást és a gyógyszerek engedélyezését illetően is. Szolgáltató jellegű szakhatóságot szeretnének – mondta Takács Péter.


Hirdetés

(MTI)

A címlapképen Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tart a Belügyminisztériumban 2023. július 31-én.MTI/Szigetváry Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb