Ferenc pápa írta a ferences reguláról szóló „Élettel telve” című könyv előszavát 

Ferenc pápa előszót írt Zdzisław Józef Kijas „Élettel telve” (Brulicante di vita) című új könyvéhez, amely Assisi Szent Ferenc Regulája létrejöttének 800. évfordulóját ünnepli. A pápa hangsúlyozza a ferences rendi szabályzat mai jelentőségét a „közös út felé való nyitásban” – számolt be a részletekről a VaticanNews. 

Ferenc pápa az Assisi Szent Ferenc által 1223-ban bevezetett életszabályokról elmélkedik, és úgy fogalmaz, hogy 800 évvel ezelőtt a rendalapító egy Szabályzatot akart adni gyermekeinek, hogy együtt haladjanak ugyanazon cél felé: átölelni és megcsókolni a kiselejtezettek szenvedő testében jelenlevő Krisztust.

A pápa megemlékezett a Regula egyszerűségéről és szellemiségéről, ami segítség ahhoz, hogy mindenki megtehesse ezeket a lépéseket anélkül, hogy lemondana származási helye és kultúrája sokféleségéről.

„A befogadás, a meghallgatás és a megőrzés művészete nem töri szét az emberi életek mozaikkockáit sajátos helyzetekben és nagyon különleges szükségletek esetén, amelyek csak egy olyan úton válhatnak gyönyörű, sokszínű mozaikká, amelynek a mércéje egy testvéri és befogadó Regula” – írja Ferenc pápa. 

Hozzátette, hogy Assisi Szent Ferenc az Evangéliumból merítette annak a szabályzatnak az „erejét és illatát”, amelyet a „határok nélküli felebarát” felé nyitott közösségeknek szánt. 

A Szentatya arra az elhívásra is rámutatott, hogy még nagyobb állványzatot kell alakítanunk az Egyház helyreállításához. Ez „ugyanaz a küldetés, amelyet Ferenc, a szerafikus atya elfogadott az Úrtól”.

A címlapképen Ferenc pápa elmondja Urbi et Orbi (a városnak és a világnak) szóló üzenetét húsvétvasárnapi miséje után a vatikáni Szent Péter-bazilika erkélyéről 2013. március 31-én. (MTI/EPA/L’Osservatore Romano)

Iratkozzon fel hírlevelünkre