Újra keresztbe tenne a Momentum a következő budapesti olimpiai pályázatnak

A következő elérhető olimpia a 2036-os, és ha Orbán Viktor hirtelen találna is rá 10 ezer milliárd forintot a szivárvány lábánál, akkor is fölösleges erről beszélni, amíg az oktatást és az egészségügyet nem tette rendbe az ország – mondta Donáth Anna Momentumos EP-képviselő a Klubrádió Megbeszéljük című adásában.

Donáth Anna kijelentette, szerinte az általuk meghiúsított budapesti olimpia esetén legalább 3000 milliárd forintba került volna a rendezés, de ezt az összeget már akkor is konzervatív becslésnek tartották. Az EP-képviselő egyértelmű nemet mondott a 13 év múlva esedékes olimpia támogatásával kapcsolatos kérdésre is.

A politikus szerint az olimpia rendezése csődbe vitte volna a magyar államot. Hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta,  a Momentum 2017-es NOlimpia-kampánya (amellyel 266 ezer aláírást gyűjtöttek össze népszavazás kiírásához és végül elérték a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását) nemzetmentőnek bizonyult, szerinte ennek köszönhető, hogy idén még nem ment csődbe az állam; párhuzamként itt a görög példát említette a 2004-es olimpiával.


Hirdetés

A címlapkép forrása: Facebook/Donáth Anna

'Fel a tetejéhez' gomb