Hollandiában büntetőjogi következményekkel fog járni a holokauszttagadás

Hollandiában büntetőjogi következményekkel fog járni a holokauszttagadás, a rasszizmus és a diszkrimináció tilalmára vonatkozó törvényt kiterjesztik más háborús bűncselekmények megtörténtének tagadására is – döntött a holland ügyvivő kormány.

Dilan Yesilgöz igazságügyi miniszter sajtóközleményében hangsúlyozta: a jogszabályt azért módosítítják, mert „a szörnyű bűntettek tagadása sajnos a mindennapossá vált Hollandiában. Aggasztó, hogy hazánkban felütötte a fejét az antiszemitizmus szörnyetege. Ezt nem hagyhatjuk megválaszolatlanul” – tette hozzá.

A minisztériumi sajtóközlemény szerint a jogszabály-változtatás összhangban van az uniós jogszabályokkal, és kifejezetten a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűnök relativizálására vonatkozik majd, amelyek a módosítások szerint immár akár egyéves szabadságmegvonással is büntethetők.

A Németországgal szembeni kárpótlási igényeket érvényesítő nemzetközi civil szervezet, a Jewish Claims Conference
(JCC) tavaly decemberi felmérése szerint az 1980 után született hollandiai lakosok csaknem 23 százaléka úgy véli, hogy a holokauszt csupán egy „mítosz”, valamint azon a véleményen van, hogy a meggyilkolt zsidó emberek száma erősen eltúlzott.


Hirdetés

A hollandiai válaszadók 54 százaléka nem volt tisztában azzal, hogy 6 millió zsidó ember vesztette életét a holokauszt során, továbbá 29 százalékuk úgy véli, hogy a halálos áldozatok száma nem éri el a kétmilliót. A JCC riasztónak nevezte, hogy a 40 év alatti válaszadók 22 százaléka elfogadhatónak tartja a neonáci nézeteket.

A legutóbbi hasonló jellegű felmérést Hollandiában 2018-ban végezték, abból az derült ki, hogy a megkérdezett 1500 fiatal egyharmada nem tudta, mit jelent a holokauszt fogalma.

(MTI)

A címlapkép forrása: Unsplash

'Fel a tetejéhez' gomb