Esőprogramok a Balaton déli partján

Ismét elindult a strandszezon, sokan idén is a Balaton partján töltik a szabadságukat. Sajnos előfordul, hogy a szeszélyes időjárás miatt kénytelenek vagyunk “B” tervvel készülni, hiszen esős, hideg, vagy csupán szeles időben nem olyan hívogató a magyar tenger. Az is megeshet, hogy van olyan családtagunk, aki jobban élvezi a kalandos nyaralást a vízparti programoknál. Alább összeszedtünk pár olyan alternatívát, amely felhőtlen kikapcsolódást kínál az egész családnak akkor is, ha nem csak a vízparton töltjük az egész nyarat. Szubjektív körképünk a Balaton déli partjáról.

Szennai Skanzen

Kép forrása: https://szennai.skanzen.hu/
A Balaton déli partja is bővelkedik eldugott kincsekben: a Kaposvártól mindössze 8 km-re, a Zselici Tájvédelmi Körzet területén fekvő Szennai Skanzen a gyönyörű természeti környezet mellett a múlttal való találkozás élményével és változatos programokkal várja a családokat és a kikapcsolódni vágyókat. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum tagintézményében a Zselic népi építészetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők: a múzeumban öt lakóház és gazdasági épületei, három szőlőhegyi pince, két szakrális kisemlék, valamint a mezőgazdasági gépeknek helyett adó gépszín látható. 

Kőröshegyi levendulás

Kép forrása: https://www.koroshegyilevendulas.com/

Egész évben szüretelhetünk levendulát a Balaton déli partján. Ha nincs programötletünk, mindenképpen nézzünk be ebbe a lila meseországba, ahol nem mellesleg csodálatos képeket készíthetünk az egész családról. A Kőröshegyi levendulás 12 hektár parkosított területen, 8 hektár levendula látványával fogadja a látogatókat. Az egyedülálló Balatoni panoráma melle, ingyenes lepárlás bemutatóval, kihelyezett fotós elemekkel, családbarát programokkal és 100 százalékban helyi kézműves termékekkel várják a hozzájuk látogatókat.


Hirdetés

Fehérkő vára

Kép forrása: balatonfoldvar.info.hu

Igazi időutazást tehetünk, ha ellátogatunk a somogyi dombok között húzódó Fehérkő várának romjaihoz. A romantikus, természetközeli túra, amely a gazdag történelmi múlttal rendelkező maradványokhoz vezet egészen közel található a Balatonhoz, Kereki községben indul. A várrom egy 283 méter magas domb csúcsán helyezkedik el, s noha az egykori építményből mára csak restaurált maradványai láthatóak, mégis izgalmas belegondolni, hogy egykor fontos uradalmi központ helyezkedett el a helyén, ahol csatározások és jelentős hatalmi harcok zajlottak egykor.

Veszprémi állatkert

Kép forrása: Raj-Czefernek Léna

A Balatontól mindössze 15 km-re, északnyugatra elhelyezkedő állatkert nem véletlenül a családok kedvenc esőnapi programja, akár a déli, akár az északi parton nyaralnak, hiszen csodálatos környezetben várja látogatóit az év minden napján. Érdemes korán indulni és online jegyet vásárolni, hogy elkerüljük a tömeget és sorban állást, ami rossz idő esetén nem ritka az állatkert környékén. Készüljünk arra, hogy kiadós séta és egész napos program vár ránk: cserébe viszont olyan közel kerülhetünk egy-egy cukisághoz, ami garantáltan rabul ejti majd a csemeték szívét (és a miénket is).

Gömbkilátó (Xantus János kilátó) – Balatonboglár

Kép forrása: balatonboglar.kornyeke.hu

Cseszneki vár

A Cseszneki vár ugyan északnyugati részen található, de a déli parttól könnyen megközelíthető. Az épület maradványainak bebarangolása garantáltan az egész család kedvére való program lehet, és még a kamaszok is értékelni fogják. Érdemes tudni, hogy a vár környéke is legalább annyire érdekes, hiszen számos természeti szépség érhető el Csesznek faluból: vadregényes szurdokvölgyek, turista ösvények, vasalt mászóút (via ferrata), lovaglás, kerékpározás, séták, túrák, kalandpark, változatos állat- és növényvilág, jó levegő várja az ide látogatókat.

Siófoki óriáskerék

Képü forrása: balaton.info

Ki ne irigyelte volna az angolok óriáskerekét, amelyről egész London jól belátható! Azóta persze itthon is van Budapest Eye (Arra is érdemes egyszer felülni!) és most itt a siófoki óriáskerék is, amelynek egyik érdekessége, hogy nem csupán nappal, de éjszaka is körbeutazhatunk rajta. A látványos szórakozás felejthetetlen élményt nyújt, az ülésekből az egész Balaton és környéke is jól belátható. 

Fonyódi piac

Kép forrása:fonyod.kornyeke.hu

Ha a déli parton nyaralunk, mindenképpen érdemes ide ellátogatni: Fonyód a déli part egyik legnagyobb vásárát tudhatja magáénak, ahol szerdán és szombaton hatalmas területen árulják portékáikat a kereskedők. Ez a város szívében elhelyezkedő mintegy három hektáros terület, mint idegenforgalmi látványosság is megállja a helyét: nem csupán hagyományos áru, de számos érdekesség is fellelhető a számtalan sorok között. Még bolhapiac, kutyavásár és pónilovaglás is szórakoztatja az ide látogató családokat. Találunk itt népművészeti, iparművészeti termékeket, használati, -és dísztárgyakat, valamint nagy választékban beszerezhetők zöldségek, gyümölcsök, száraz virágok és méz is. De vehetünk antikvár és használt könyveket, valamint festményt és egyéb régiségeket is. A piac könnyen megközelíthető, mert a 7-es főút mellett helyezkedik el és hatalmas parkolóövezet található a környékén. 

Kishegyi kilátó

Kép forrása: balaton.info

Szemet és lelket gyönyörködtető kirándulásban lehet részünk, ha ellátogatunk a Külső-Somogyi dombsághoz tartozó Gamási-hátra, amelynek legmagasabb pontja a Kishegy teteje 300 m magasan. A csodálatos panoráma mellett az oda vezető út is igazi élmény lehet az egész család számára, gémeskúttal, Szent Donátnak szentelt barok káplnával és a kishegyi Parkerdővel.

Balatonfenyvesi kisvasút

Kép forrása: mavcsoport.hu

A kisvasút érdekes módon nem csupán a gyermekek, de a felnőttek szívét is megdobogtatja. A Balatontól délre, az egykor a Balaton medrének részét képező lapos Nagyberek területén húzódik hazánk utolsó üzemelő közforgalmú kisvasútja, a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút. Reggel és délután még napjainkban is kisdiákok és dolgozók igyekeznek ezekkel a kisvonatokkal iskolába, munkába, ugyanis azok közszolgáltatási szerepkört is betöltenek. Ám turisztikai céllal is felkereshetjük a vonalat az év minden napján: a Somogyszentpálra és Csisztagyógyfürdőre zakatoló kályhafűtéses szerelvényeknek a sajátos vasútromantika mellett a Fekete István műveit idéző gazdag növény- és állatvilága ad egy nem mindennapi hangulatot, s a vonatok ablakán kitekintve legelésző tehén- és bivalycsordák is remekül megfigyelhetők. 

Szántódi rév

A Balaton egyetlen révátkelője Szántódrév és Tihanyrév között található, így érthető, hogy rossz idő esetén sok család indul meg eme különleges program irányába. Nem kell megijedni a sorbanállástól, mert még különösen nagy forgalom esetén is gyorsan haladhatunk: a Bahart menetrendje alkalmazkodik az aktuális igényekhez. A kompok egész évben üzemelnek, csak szélsőséges időjárás és kedvezőtlen jégviszonyok esetén nem indulnak, a forgalmasabb időszakokban pedig sűrítik a járataikat, így biztosítva, hogy a lehető legrövidebb időn belül elérjük a túlpartot.

Szántódpusztai majorság

Kép forrása: Szantodpuszta.hu

Emlékezetes kaland lesz az egész család számára a megújult Szántódpusztai majorság meglátogatása, amelynek a török hódoltság idejében elnéptelenedett Szántód település egy része ad otthont.  A terület tartalmas kikapcsolódási lehetőségként szolgál a kulturális látnivalók iránt érdeklődők számára, de van itt minden, ami a családosoknak kell: állatsimogató, baba-mama szoba, családi mosdó, s a játszótér, illetve az egyéb kültéri érdekességek ideális elfoglaltságot jelentenek a gyermekeknek. Az interaktív kiállítási elemek minden korosztály számára izgalmasak. Az aktív pihenés kedvelői lovasszolgáltatásokat vehetnek igénybe, illetve túrázhatnak a Majorság környékén. A zarándokok pedig a Szent Kristóf kápolna megtekintése mellett a történeti kiállításban megismerkedhetnek a Majorság szakrális vonatkozásaival, illetve a Tihanyi Bencés Apátsággal való kapcsolódási pontokkal is. 

'Fel a tetejéhez' gomb