Mindszenty bíboros soraival üzent Curtis 

Curtis az Instagramján emlékezett meg arról egy Mindszenty József idézettel, hogy egy éve váltak el az útjai Majkától. 

„Az idő Isten kezében van, és az idő az igazság szövetségese” – látható a KDNP által készített képen. 

Curtis megemlékezett arról, hogy amikor meghozta élete, karrierje legkomolyabb döntését, akkor az emberek 99 százaléka eltemette, és kígyót-békát kiabált rá, de ő azóta alapembere lett az Rtl Klubnak, a saját zenekarával pedig minden koncerthelyszínt megtöltött. „Szakmailag, erkölcsileg és anyagilag is meg vagyok becsülve mindig, mindenhol” – tette hozzá.   

„A lényeg és tanulság annyi, hogy soha ne elégedjetek meg a közepessel és ne engedjétek meg senkinek, hogy kihasználjon titeket. Ne engedjétek meg, hogy megalázzanak, és kevesebbnek érezzétek magatokat emiatt. Több van bennetek, mint azt hinnétek” – zárta gondolatait.   

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

curtis4ker (@curtis4ker) által megosztott bejegyzés

 

A címlapképen Curtis (Széki Attila) és Majka (Majoros Péter, b-j) az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) Sukorón 2021. augusztus 14-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre