Döntött a szerb bíróság az elfogott koszovói rendőrök ügyében

Szabadlábon védekezhetnek az ellenük felhozott vádak ügyében a június 14-én Közép-Szerbiában elfogott koszovói rendőrök – erről döntött hétfőn a kraljevói bíróság.

A döntés értelmében a koszovói rendőrség különleges egységének három tagja ellen fegyverek és robbanószerek illetéktelen előállítása, birtoklása, hordozása és kereskedelme a vád. A bíróság közleménye szerint a testület megerősítette a vádat, egyúttal véget vetett a vádlottak harmincnapos előzetes letartóztatásának. Míg Szerbia szerint a koszovói rendőröket Közép-Szerbiában fogták el, Pristina szerint a férfiakat nem szerb, hanem koszovói területen fogták el, vagyis gyakorlatilag elrabolták őket.

Teljesítik Orbán Viktor kérését a szerbek


Hirdetés
A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban kiéleződött.

Koszovóban május végén zavargások törtek ki, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO irányítása alatt álló békefenntartó haderő, a KFOR katonáira támadtak. A koszovói rendőrség később elfogott egy szerb férfit, akit a támadások legfőbb szervezőjének tart, majd további személyeket is letartóztatott.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban kezdődött meg a kapcsolatok normalizálását célzó párbeszéd, jelentős előrelépés azonban máig nem történt.

(MTI)

A címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb