Majdnem 100 lőfegyveres bűncselekmény történt Brüsszelben az első negyedévben

Az év első három hónapjában 96, jogtalanul tartott lőfegyverrel elkövetett bűncselekmény történt Brüsszelben – adta tájékoztatásul a The Brussels Times című angol nyelvű belga híroldal a belga rendőrség adataira hivatkozva.

A beszámoló szerint Rudi Vervoort, a brüsszeli régió miniszterelnöke arra figyelmeztetett, hogy egyre több lőfegyver lel gazdára illegálisan a belga fővárosban annak ellenére, hogy 2015-ben a brüsszeli kormány intézkedéseket hozott az illegális fegyverkereskedelem felszámolására.

A 2015 novemberében Párizsban, majd 2016 tavaszán Brüsszelben elkövetett terrortámadások idején a becslések szerint legkevesebb 1,1 millió engedély nélkül tartott lőfegyver volt magánszemélyeknél Belgiumban.

Az idei év első három hónapjában a legtöbb, 31 illegális lőfegyverrel elkövetett bűncselekményt a belga főváros Ixelles nevű városrészének rendőrkapitányságán jegyzeték fel. Csak januárban 36 illegális lőfegyver birtoklásával kapcsolatos ügyet kezeltek a brüsszeli rendőrségi övezetek, februárban 27, márciusban pedig 33 bejelentés miatt intézkedtek. Tizenegy panasz érkezett Anderlecht, kilenc pedig Molenbeek önkormányzatához. Megjegyezték: csak egyetlen brüsszeli önkormányzat, Watermael-Boitsfort területén nem fordult elő illegális lőfegyverekkel kapcsolatos bűncselekmény idén.

A kezelt ügyek közül a legtöbbet lőfegyverek vagy lőszerek illegális kereskedelme, illetve az azokkal való fenyegetések miatt nyitották, de akadtak késes támadással, valamint robbanóanyagok szállításával kapcsolatos ügyek is – írták.

2020-ban a belga főváros rendőrsége 345 illegális fegyverrel kapcsolatos bűncselekmény ügyében intézkedett, 53 embert jogosulatlan fegyverviselés vagy fegyverek szállítása miatt állítottak elő annak ellenére, hogy 2018-ban a szövetségi hatóságok kilenchónapos türelmi időt adtak az illegális fegyverek beszolgáltatására, ennek eredményeként országosan 12 ezer fegyvert adtak le magánszemélyek, ebből ötezret Brüsszelben.


Hirdetés

(MTI)

A címlapkép illusztráció. Fotó forrása: senivpetro/Freepik

'Fel a tetejéhez' gomb