Őrizetbe vették Nicola Sturgeon korábbi skót miniszterelnököt

Vasárnap őrizetbe vették Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnököt, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) korábbi vezetőjét a párt finanszírozásának ügyében hosszabb ideje folyó rendőrségi vizsgálat keretében. Sturgeont néhány órával később, vádemelés nélkül szabadlábra helyezték, de a rendőrség közölte, hogy a vizsgálat folytatódik.

A skóciai rendőrség (Police Scotland) vasárnapi közleményében csak annyi szerepel, hogy az SNP-vizsgálat ügyében egy 52 éves nőt vettek őrizetbe gyanúsítottként, és kihallgatását rendőrségi őrizet hatálya alatt a nyomozók megkezdték.

A tájékoztatásban nem szerepel Nicola Sturgeon neve, de az összes brit médiaorgánum, köztük a BBC közszolgálati médiatársaság egyértelmű és egybehangzó értesülésként azonnal közölte, hogy Sturgeonről van szó. Ezt nem sokkal később Sturgeon szóvivője is megerősítette. Tájékoztatása szerint

Nicola Sturgeon vasárnap, előzetes egyeztetés alapján, „meghallgatás céljából” megjelent a rendőrségen, ahol őrizetbe vették és kihallgatták a Branchform művelettel összefüggésben.

A skót rendőrség Operation Branchform elnevezéssel indította el a vizsgálatot az SNP pártfinanszírozásával kapcsolatban felmerült csalási gyanú ügyében.


Hirdetés

Nicola Sturgeon szóvivőjének vasárnap esti nyilatkozata szerint a volt skót miniszterelnök mindig is hangoztatta, hogy „felkérés esetén” kész együttműködni a vizsgálatot végző hatóságokkal.

A Police Scotland bejelentése nem tér ki arra, hogy a volt skót miniszterelnököt pontosan mivel gyanúsítják.

A rendőrség vasárnap esti újabb közleményében tudatta, hogy az őrizetest szabadlábra helyezték, de ügyében folytatódik a vizsgálat.

A Police Scotland közölte azt is, hogy az ügyben jelentést küld a legfőbb skót vádhatóságnak (Crown Office and Procurator Fiscal Service, COPFS).

Skóciában a COPFS hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy a rendőrség által vizsgált kiemelt jelentőségű ügyekben indokolt-e a vádemelés.

Néhány hete Nicola Sturgeon férjét, Peter Murrellt, az SNP volt pártigazgatóját  is őrizetbe vették ugyanebben az ügyben. Murrellt is még aznap szabadlábra helyezték, de rendőrség annak idején szintén hangsúlyozta, hogy Murrell szerepének kivizsgálása is folytatódik.

Nicola Sturgeon február 15-én, nem sokkal férje őrizetbe vétele előtt, teljesen váratlanul bejelentette, hogy lemond az SNP vezetői tisztségéről és a skót miniszterelnöki posztról.

Indoklásában több okot is felsorolt – köztük elsősorban azt, hogy megítélése szerint túlságosan „polarizált” vélemények alakultak ki róla a választók körében -, de azt nem említette, hogy lemondásának köze lenne a Skót Nemzeti Párt finanszírozása ügyében folyó vizsgálathoz.

Azóta utódját is megválasztották és beiktatták Humza Yousaf, az SNP-kormány volt egészségügyi minisztere személyében.

A vizsgálat 2021-ben indult, miután bejelentés érkezett a hatóságokhoz 667 ezer font (több mint 280 millió forint) értékű adomány ügyében, amelyet az SNP hivatalosan az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírását célzó kampány finanszírozására gyűjtött az elmúlt években. A párt számláin 2019 végén azonban csak 97 ezer font volt, és a teljes nettó pénzügyi eszközállomány sem haladta meg sokkal a 272 ezer fontot.

A vizsgálat során kiderült az is, hogy Murrell tavaly több mint százezer font kölcsönt adott saját vagyonából az SNP-nek „a pénzforgalmi fennakadások áthidalására”.

Nicola Sturgeon férjének kihallgatásával egyidejűleg a Police Scotland nyomozói számos helyszínen, köztük a házaspár glasgowi otthonában és az SNP edinburgh-i székházában is házkutatást tartottak.

Az SNP elsődleges politikai programja Skócia függetlenné válása. Erről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.

A skóciai népszavazás újbóli kiírása azonban a brit EU-tagságról 2016-ban tartott referendum óta ismét folyamatosan napirenden van, miután országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt. A Skót Nemzeti Párt azóta rendszeresen hangoztatja, hogy elengedhetetlenné vált az újabb függetlenségi népszavazás, mivel Skóciát egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére London „kiszakította” az Európai Unióból.

(MTI)

A címlapképen Nicola Sturgeon skót miniszterelnök sajtóértekezletet tart Edinburghban 2023. február 15-én, miután lemondott posztjáról és a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetői tisztségéről. Forrás: MTI/AP-PA/Pool/Jane Barlow

'Fel a tetejéhez' gomb