Ütős válasz: Berlin lépett Moszkva szankciójára

Oroszországnak be kell zárnia négy németországi konzuli képviseletét – tájékoztatott a Berlini gyors.

A berlini szövetségi külügyminisztérium bejelentése alapján a szövetségi kormány visszavonja az öt németországi orosz főkonzulátusból négynek az engedélyét. Ezzel az orosz kormány azon döntésére kívánnak reagálni, mely szerint 350 főre korlátozták az Oroszországban tartózkodó német tisztviselők számát. A döntés értelmében a kivonásnak az év végéig be kell fejeződnie. Oroszország csak a berlini nagykövetséget és egy konzulátust működtethet majd.

Ezzel párhuzamosan Németország maga is bezárja kalinyingrádi, jekatyerinburgi és novoszibirszki főkonzulátusait, mivel a konzuli szolgáltatások az ottani személyzet létszámára vonatkozó orosz korlátozások miatt már nem lehetségesek.

A diplomácia kapcsolatok további romlásának jeleként az előző héten került nyilvánosságra, hogy a moszkvai vezetés az oroszországi hivatalos német „jelenlét” mértékét 350 főre korlátozza. A döntés ugyanúgy vonatkozik a nagykövetség és a főkonzulátusok diplomáciai személyzetére, valamint a kulturális közvetítőkre, például a német iskolák és Goethe Intézetek alkalmazottaira – legyen szó akár Németországból kiküldött, akár helyi személyzetre. Moszkva ezzel „egy újabb eszkalációs lépést tett” – jelentette ki a külügyminisztérium szóvivője. Hozzátéve, hogy: „Ez az indokolatlan döntés arra kényszeríti a német kormányt, hogy nagyon jelentős megszorításokat hajtson végre oroszországi jelenlétének minden területén.” Novembertől csak a moszkvai német nagykövetség és a szentpétervári főkonzulátus marad majd nyitva. Mindezért cserébe az idei év végéig négy orosz konzulátusnak is be kell szüntetnie a tevékenységét. Oroszország Németországban Bonnban, Frankfurt am Mainzban, Hamburgban, Lipcsében és Münchenben működtet főkonzulátust. Hogy melyik négyet zárják be, a külügyminisztérium szóvivője szerint egyelőre még nem világos.

Forrás: Magyar–Német Intézet, Berlini gyors

Címlapkép: Pixabay.com

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre