KDNP: fontos megőrizni a nemzeti egységet és magyarságunkat

A nemzeti összetartozás napja rávilágít arra, hogy milyen fontos megőrizni a nemzeti egységet és magyarságunkat – írta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciójának vezetője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Simicskó István felidézte: 1920. június 4-én, a versailles-i Kis-Trianon kastélyban került sor az első világháborút lezáró békeszerződés aláírására a szuverenitását mintegy négy évszázados idegen uralom alól éppen csak visszaszerző Magyarország, és az antant hatalmak között. Az utókor joggal tartja békediktátumnak, hiszen hazánknak igazából nem volt beleszólása a feltételek alakításába – mutatott rá.

Hozzátette: a nemzet talán legnagyobb tragédiáját leginkább a nagyhatalmak szűklátókörűsége és a szomszédos országok mohósága idézte elő, de nem hagyható ki a sorból az ország védelmét a kritikus helyzetben feladó, vezetésre tökéletesen alkalmatlan Károlyi Mihály, illetve a Tanácsköztársaság ámokfutása sem. A trianoni békediktátum aláírásának napja több mint száz éve a magyar történelem egyik legszomorúbb dátuma. Igazságtalansága még fájdalmasabbá teszi a tényt, hogy a nagyhatalmak tudatosan feldarabolták, meggyengítették az országot – közölte.

A nemzetromboló Gyurcsány-Bajnai korszakot követően, 13 évvel ezelőtt, a nemzeti-keresztény többség által törvényben rögzített nemzeti összetartozás napja azonban mégsem a tragédiára, hanem a Kárpát-medencében élő magyarság élni akarására és együvé tartozására irányítja a figyelmet

– fogalmazott. Él Európa közepén egy sok küzdelmet átélt nép, amely újra és újra bebizonyítja a világnak, hogy a keresztény hitre épülő nemzetünk képes felülemelkedni a nehézségeken, képes megvédeni az értékeit és kitartóan tud küzdeni érdekeiért – hangsúlyozta.

A nemzeti összetartozás napja rávilágít arra, hogy milyen fontos megőrizni a nemzeti egységet és magyarságunkat

– írta a frakcióvezető. Simicskó István szerint az elmúlt években szimbolikusan és a honosítási törvénynek köszönhetően valóságosan is újra egyesült a nemzet. A határon kívül rekedtek és leszármazottaik hivatalos formában is kapcsolódhatnak az anyaországhoz, megtapasztalhatják a magyarsághoz tartozás élményét. Hangsúlyozta: több mint 1,2 millió új honfitársunkkal hiszünk abban, hogy azok az értékek, amelyek meghatározói, alapjai gondolkodásunknak, kultúránknak, ma is érvényesek és gazdagítják, erősítik az európai népek közösségét.

A jövő bizonytalanságai felé a múltban gyökerező tapasztalatokkal és hittel optimistán és magabiztosan nézünk, hiszen ez a hit tartott meg minket ezer éven át!

– fogalmazott Simicskó István.

(MTI)

A címlapképen a Centenáriumi Turulszobor, Matl Péter szobrászmûvész alkotása Sátoraljaújhelyen az avatás napján, 2020. június 6-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Iratkozzon fel hírlevelünkre