A misszióban mindent meg kell tenni, amit meg tudsz tenni
Dr. Szabó Tamás, a Mária Rádió és a Mária Út önkéntes elnöke volt a 40 napos csíksomlyói zarándoklat vezetője, akivel a misszióról a Mária Rádió készített interjút. A zarándokcsapat április 18-án indult el Budapestről és május 25-én érkezett Csíksomlyóra a gyergyóalfalui keresztaljával.
– 40 napig voltak úton gyalog egy kisebb zarándok csapattal, hogy pünkösdre a csíksomlyói Szűzanyához érjenek. Sokakba felmerülhetett a kérdés, hogy hogyan született meg a zarándoklat gondolata, miért indultak útnak, mi volt ennek a hosszú zarándoklatnak a célja?
– Több alkalom is okot adott arra, hogy megszervezzük ezt a nagyszabású zarándoklatot. Először is idén 20 éves a Mária Út. 2003-ban született meg a Mária Út álma, méghozzá a legelső Balatonalmádi-Sümeg zarándoklaton. Mikor elmondtam Gaál Jenő verbita szerzetesnek ezt az álmot, Ő azt mondta Nekem:
Na fiam, ilyenek a sugallatok, ezeken kell dolgozni!
Ez volt az első apropója. Aztán a második megint személyes, idén vagyok 70 éves, így éppen ideje, hogy egy ilyen nagy zarándoklatot megtegyek hálából. A résztvevők közös felajánlása volt, hogy együtt imádkozunk Magyarország megtéréséért, mert Antall József a halálos ágyán is úgy fogalmazott:
„Keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van jövője!”
Ezek mellett volt még egy elhatározásunk, hogy mindenki imaszándékát, hálaadó üzenetét elvisszük a csíksomlyói Szűzanyához, aki ezt ránk bízza. Ezekért a szándékokért útközben is imádkoztunk, majd rögzítettük egy könyvben és a megérkezés napján, a csíksomlyói búcsú előtti virrasztáson imádkozva „átadtuk” a Szűzanyának.
– Bizonyára rengeteg élményben volt részük útközben. Tudna esetleg mondani olyat, ami különösen megragadta önt?
– Sok ilyet tudnék mondani, de kezdem a végén.
A zarándoklat végén a Gyergyóalfalui keresztaljába olvadt be a zarándok csapatunk. Ők kezdték a búcsújárást úgy 450 évvel ezelőtt és élesztették újjá ezt a hagyományt 1990 után.
Velük érkeztünk meg, utána pedig ott maradtunk elmondani az imaszándékokat és virrasztani a csíksomlyói Szűzanya előtt. Ez a virrasztás abból állt, hogy hajnali kettőig énekeltünk. Talán ez a több órás éneklés volt a sok-sok felelősség után a megérkezés számomra is. Rendkívüli élmény volt. 
– Rengeteg emberrel találkoztak útjuk során. Hogyan élték meg ezeket a találkozásokat?
– A zarándoklat egyik legfontosabb része az egyes emberekkel való lélekemelő találkozás. 40 napon át nem találkoztunk elítélő, megvető, vagy ellenséges tekintettel, csak az együttérző örömmel. Teljesen mindegy, milyen nemzetiségű: cigány, román, magyar vagy székely, teljesen mindegy, hogy kis falu vagy város volt, csak azt tapasztaltuk, hogy odafigyelő szeretetet kíséri a tanúságtételünket. Mert talán a legfontosabb része ennek az áldozatnak a tanúságtétel. Mondok egy példát a románokkal való találkozásra. Egy 3500 fős kis román településen mentünk át, amikor láttuk, hogy a falu közepén egy komolyabb embercsoport álldogál. Amikor odaértünk, betereltek minket a közösségi házba, ahol megvendégeltek minket sós süteménnyel.
Kiderült, hogy a falu polgármestere gyerekként sokszor látta, hogy ilyenkor zarándokok kelnek át a falun és ez annyira megragadta, hogy eldöntötte: felnőttként vendégül fogja látni őket.
Ebben nem is azok a „kincsek” a fontosak, amikkel vendégül láttak minket, hanem a tény, hogy egy román közösség vár bennünket és ünnepli a zarándokokat, akik mennek Máriához. Ez hatalmas felmutatás. Azt példázza, hogy az emberek szívében ott van a Mária tisztelet, ami mindent áthidal és egy ilyen esemény, mint a zarándoklás elsöpri azt a sok ellenségeskedést, amit az emberek szívébe ültettek.
– A határon túli magyarság is fogadta önöket?
– Sajnos azzal szembesültünk, hogy a kicsi településeken alig van magyar lakos, vagy ha van, akkor nagyon idős és magányos. Egy idősebb néni emléke nagyon bennem maradt. Talán pont az előbb említett kis faluból jöttünk ki, amikor egy nagyon szépen rendezett ház mellett haladtunk el. Az idős, hajlott hátú gazdasszony meghallotta az énekünket, kijött a kapuba és megszólított bennünket. Ahogy beszélgettünk vele, kiderült, hogy van 4 gyereke, mind a 4 a világ különböző pontján él. Egyedül van és valószínűleg egyedül is marad már. De lehetett látni, hogy az, hogy mi beszélgetünk vele, megöleljük, megáldjuk, életerőt adott neki.
– A Mária Rádió és a Mária Út Facebook oldalán minden nap megosztottak rövid videós beszámolókat. Miért tartották a zarándoklat ilyen formában történő dokumentációját fontosnak?
– A zarándoklatnak az is célja volt, hogy azoknak, akik még nem gondolkodtak zarándoklaton, még nem mertek, vagy nem tudtak elindulni, azoknak megmutassuk, hogy mi történik egy zarándoklaton. Megörökítettük így a zarándoklat szépségeit és nehézségeit is. Ez is tanúságtétel. Volt olyan videó, ami fél millió emberhez is eljutott, de általánosságban is 30-40 ezer nézte meg egy-egy ilyen beszámolónkat.
Az emberek nagy figyelemmel kísérték utunkat és ez nagy inspirációt adott számukra.
Amerre jöttünk haza, mindenütt megszólítottak bennünket, hogy milyen jó volt, hogy velünk lehettek, beleláttak, sőt azt is megfogalmazták, hogy ösztönző volt számukra látni azt, hogy ezt valóban meg lehet csinálni. 
– Mindenki kap valamit egy-egy zarándoklás alkalmával. Ön 20 éve megkapta a Mária Út álmát. A mostani zarándoklat milyen „gyümölcsöt termett” az ön számára?
– Az érdeklődés, ami a zarándoklás iránt az interneten megnyilvánult, arra indít, hogy megpróbáljuk meghívni az érdeklődőket a közös munkára, a Mária Út előrevitelére. Ez azt jelenti, hogy ahogy eddig, az önkéntesek mellé új erők is kellenek, akik részt vesznek az utak karbantartásában, az új utak kijelölésében, zarándoklatok vezetésében.
Az egész lényege a misszió, és a misszióban mindent meg kell tenni, amit meg tudsz tenni.
A többi már az Égieken múlik. Számomra újra és újra bizonyossá válik, hogy a Mária Út – ahogy a Mária Rádió sem – emberi mű. Remélem, hogy ezt a hitünk is megmutatja, mert ez a megmaradásunk egyetlen záloga.
Forrás, fotók: Mária Rádió
