„De hogy szeressük jól legféltettebb kincseinket?”

Május a családok hónapja, melynek utolsó vasárnapja Gyermeknap. A gyerekekkel töltött vidám programok, nekik készült finomságok, apró ajándékok vannak napirenden a családoknál ezen a kedves ünnepen – írja a Szent István Intézet közleményében.

De vajon e világszerte sok helyen tartott, gyerekeknek dedikált napon mit mondhatunk: mit követel a szülőktől, nagyszülőktől a gyermekek nevelése 2023-ban? Milyen szükségletei léteznek ma kisebb és nagyobb gyermekeinknek, melyek meghatározóak kiegyensúlyozott testi-lelki-szellemi fejlődésük tekintetében? Mire figyeljünk az év 365 napján, ha gyermek(ek)ért vagyunk felelősek?

– teszik fel a kérdést. A közleményben megjegyezték, korábban ismeretlen kihívások sora teszi rögössé a gyermeknevelés útját: elsősorban a digitalizáció okozta problémák és az azokból fakadó generációs szakadék okozta nehézségek; a családon belüli társas magány új jelensége és a digitális függőségből adódó számtalan káros és kóros következmény. De jellemzi korunkat a neveléssel kapcsolatos információözönben való irányvesztés és az identitás mélyrétegének társadalmi szintű sérülékennyé válása, a közösségek bomlása is.

Ezek miatt odafigyelő szülőként is sokszor bizonytalannak, tehetetlennek és kontrollvesztettnek érezhetjük magunkat. De hogy szeressük jól legféltettebb kincseinket?


Hirdetés

– emelte ki a Szent István Intézet. Hozzátették, minden szülő napi szintű dilemmája, hogy hogyan is kell jól szeretne a gyermeket. Ez sokféle élethelyzetben ölthet formát: a gyerekekkel való sorozatos alkudozásokban, határkijelölési
nehézségekben, az idő helyes beosztása feletti kontroll elvesztésének érzésében, családi kommunikációs nehézségekben.

Pedig egy gyermeknek legfőbb szükséglete épp a magabiztos, az élet változékonyságában is stabil értékrendű, a legfontosabb igazodási pontokat világosan kijelölő szülő. Aki szereti, figyel rá és aki tudatosan időt szentel neki – többet, mint a kutatásokból kiderülő napi 7 perces átlag.

– hívták fel a figyelmet a közleményben. A Szent István Intézet pontokba foglalta szülőtársi javaslatait, melyek segíthetnek kijelölni azt az irányt, amely képessé tehet bennünket „elég jó” szülőnek lenni és ami a legnagyobb ajándék lehet minden gyermeknek, az év minden napján.

A címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb