Elindult a zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra

Elindult a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel 900 utasával, immár 10. alkalommal a budapesti Keleti pályaudvarról Erdélybe, a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.

A szerelvény indulása előtt Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt: a zarándokvonat mindig két üzenetet közvetít. A zarándokok, akik úton vannak, köszönnek valamit vagy hálát akarnak adni valamiért. Másrészt minden zarándokvonat azt mutatja, hogy a magyarság, a magyarok őrzik a keresztény hitet, a keresztény kultúrát. Hozzátette,

10 év alatt talán még sosem volt olyan „vészes” a zarándokút időszaka, mint most, amikor a szerelvény egy elhúzódó háború közepette indul el.

Egy zarándoklat mindig az életről, a békéről szól – mondta az államtitkár, aki azt kívánta a most útra kelőknek, hogy ez a vonat a zarándoklatot és a békéhez vezető utat is segítse.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy hetedik alkalommal csatlakoznak a vonathoz 300 középiskolással. A magyarországi és a Kárpát-medencei katolikus középiskolásokon túl a nagyvilágból – Ausztráliából, Brazíliából, Kanadából, Írországból – érkezett, magyar gyökerű fiatalok is velük tartanak.


Hirdetés

Az utat a Misszió Tours és a MÁV-Start Zrt. együttműködésében szervezik. Hegyi Zsolt, a MÁV-Start vezérigazgató-helyettese a vonat utasait köszöntve kifejezte reményét, hogy a vasúti utazás élményt nyújt majd számukra.

Budai László, a Misszió Tours ügyvezetője elmondta, hogy a pandémia után nehezen indult újra a szervezés, tavaly csak 700 volt a zarándokok száma, de az idei 900 után szeretnék majd elérni újra a korábbi ezres számot. Közölte, ez a 27. különvonat, amit szerveztek 2011 óta, és most úgy néz ki, „lassan visszatér az élet a zarándokvonatozásba”.

Elmondta azt is, hogy ez egy lélekutazás Csíksomlyóra, „reméljük, hogy mindenkinek az lesz”.

A zarándokokkal tart Felföldi László pécsi megyés püspök is, aki indulás előtt megáldotta az utasokat.

(MTI)

A címlapkép forrása: Facebook/Fülöp Attila

'Fel a tetejéhez' gomb