Ferenc pápa az olasz püspöki kar elnökét bízta meg az ukrajnai békemisszió vezetésével

Ferenc pápa megbízta Matteo Zuppi bíborost, az olasz püspöki kar elnökét, hogy vezesse azt a békemissziót, amellyel a katolikus egyházfő megpróbálná elősegíteni az ukrajnai konfliktus lezárását – jelentette be a Vatikán szombaton.

A hivatalos közlemény szerint Zuppi bíboros küldetésének célja, hogy hozzájáruljon a feszültség enyhítéséhez Ukrajnában, abban a – Ferenc pápa által soha fel nem adott – reményben, hogy ez békefolyamatot indíthat meg. Hozzátették: a küldetés pontos részletei még kidolgozás alatt állnak. Vatikáni diplomáciai források úgy tudják, a tervek szerint Zuppi külön folytatna tárgyalásokat Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Ferenc pápa április 30-án, miután visszatért a Vatikánba magyarországi látogatásáról, utalt arra, hogy a pápai állam békemisszió létrehozásán munkálkodik azzal a céllal, hogy véget érjen a háború Ukrajnában.

Folyamatban van egy misszió (kialakítása), de ez még nem nyilvános

– mondta akkor Ferenc pápa újságíróknak.

(MTI)

A címlapképen Ferenc pápa beszédet mond a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán 2023. április 30-án.
MTI/Kovács Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre