Honvédelmi családi napot rendeznek vasárnap a Városligetben

Családi nappal ünneplik a Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulóját vasárnap a Városligetben – közölte a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség számos izgalmas bemutatóval várja az érdeklődőket, a Kós Károly sétányon 22 katonai alakulat állítja ki eszközeit, a kilátogatók többek között találkozhatnak a honvédség high-tech eszközeivel, megismerkedhetnek a modern hadsereg mindennapjaival, a hagyományőrzők pedig a katonamúltat elevenítik fel. A Lynx, Gidrán és Leopard 2A4HU megtekintése mellett az MH Sportszázad standjánál olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolókkal, valamint válogatott katonasportolókkal lehet beszélgetni. Délelőtt 11 órától a Fővárosi Állat- és Növénykerttől a Zielinksi (Millenniumi) hídon keresztül a Kós Károly sétányra vonul át az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Zenekara, őket az állatkerttől a Zielinski hídig az MH BHD Gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály lovas huszárai kísérik.

A Széchenyi fürdővel szemben a Kós Károly sétányon délután többféle bemutató várja az érdeklődőket: a zenekarok után a különleges díszelgő csoport mutatja be műsorát, amit a Magyar Nemzeti Táncegyüttes „Táncra Magyar!” című előadása követ, majd közelharc-bemutató is lesz. A Fővárosi Állat- és Növénykertben a Légy Ott! élményprogramok mellett 10 órától katonai térzene várja a látogatókat. Kitelepül a honvédelmi információs pavilon és szimulátor, a látogatókat pedig két robotkutya fogadja a Főkapu téren. A HM tájékoztatása szerint a honvédelem ügyét támogató társadalmi szervezetek kezdeményezésére a tárca is csatlakozott a programhoz, amely felhívja a figyelmet a világ egyik leggyorsabb és legveszélyeztetettebb ragadozójára, a perzsa leopárdra. A Honvédelmi Minisztérium Akhumnak és Banunak, az állatkert lakóinak az örökbefogadásával szeretné segíteni a faj fennmaradását – írták.

(MTI)


Hirdetés

 

'Fel a tetejéhez' gomb