Családháló-díj 2022: szükségünk van arra, hogy legyenek saját, hétköznapi hőseink

Átadták a 2022-es Családháló-díjakat, melyre az idei évben rekordszámú felterjesztés érkezett a honlap olvasóitól. Raj-Czefernek Léna, a Családháló vezető szerkesztője kiemelte, ez is azt mutatja, hogy napjainkban talán mindennél jobban szükségünk van arra, hogy legyenek saját, hétköznapi hőseink, akikre felnézhetünk, és akiknek szurkolhatunk, akár egy izgalmas filmben, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát. Rétvári Bence beszédében leszögezte, az állam szívesen támogatja a családokat, mert ebben látja a nemzet jövőjét. Különösen így van ez háborús időkben.

 

A Családháló-díj azokat az intézményeket és szakembereket illeti, akik a legtöbbet tették a családokért. Raj-Czefernek Léna köszöntőjében úgy fogalmazott:

Három gyermekes édesanyaként, gyermekéért aggódó szülőként én is mélyen át tudom érezni azt, hogy milyen nagy dolog, amikor ilyen módon is köszönetet tudunk mondani egy szakembernek, vagy egy intézménynek – legyen szó óvónőről, kórházi gyermekorvosról vagy akár szülészetről, ahol fogták a kezünket, komolyan vették a gyermekünk problémáit és szakszerűen, emberségesen látták el abban a kiszolgáltatott helyzetben, amelyben oda érkeztünk


Hirdetés

– mondta a Családháló vezető szerkesztője.

Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu
Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Rétvári Bence beszédében hangsúlyozta, a család a legfőbb érték, a család az élet, az élet továbbadása, minden, ami mi vagyunk.  Az állam nem megváltoztatni, hanem támogatni akarja a családokat, ezért olyan támogatási rendszert alakított ki, amely minden élethelyzetben segít, például a gyeddel, a nők 40-nel, a bölcsődei hálózat fejlesztésével, az ingyenes tankönyvekkel, a 25 év alatti fiatalok, a 30 év alatti, illetve a négygyermekes anyák szja-menetességével, vagy a családi adókedvezménnyel – emlékeztetett a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A családtámogatások rendszere az elmúlt években összesen mintegy 4000 milliárd forintnyi adó- és járulékkedvezményt hagyott a családoknál. Ennek a kormánynak a család fontosabb, mint az állami adóztatás

– fűzte hozzá.

Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Ahány család, annyi élethelyzet és a kormány arra törekszik, hogy mindegyikben tudjon segíteni. Így többek között, hogy minél előbb megszülessen az első gyermek, ugyanis a felmérések szerint a fiatalok eggyel több gyermeket terveznek, mint ahányat felnőtt korban ténylegesen vállalnak – jegyezte meg Rétvári Bence. Az állami támogatás mellett nagyon fontosak azok a fiatalok, akik az akadályokat leküzdve családot alapítanak, és azok az emberek, akik annak szentelik életüket, hogy támogassák a családokat, értük gyakorolják odaadóan hivatásukat. A Családháló Alapítvány elismeri azokat, akik nagyon sokat tettek a családokért, a családalapítástól a felnőtté válásig támogatják a családban élőket – mondta az államtitkár. 

 

Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu
A Családháló 2022-es díjazottjai intézményi kategóriában:
  • 2022 általános iskolája: Kakucsi Általános Iskola

  • 2022 családi bölcsődéje: Visonta úti Bölcsőde és Családi Bölcsőde Hálózat, Gyöngyös

  • 2022 intézményi különdíjasa: TündérPakk Közhasznú Alapítvány

  • 2022 klasszikus bölcsődéje: Homoktövis Bölcsőde

  • 2022 óvodája: Bőrfestő Óvoda

  • 2022 szülészete: ÉKC Új Szent János Kórház és Szakrendelő

     

    Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu
A Családháló 2022-es díjazottjai egyéni kategóriában:
  • 2022 bölcsődei kisgyermeknevelője: Habel Kitti

  • 2022 egyéni különdíjasa: Klenik Sándorné

  • 2022 házi gyermekorvosa: Dr. Andrási Katalin

  • 2022 kórházi gyermekorvosa: Dr. Kőnig Róbert

  • 2022 óvónője: Tóthné Garai Rita

  • 2022 védőnője: Deákné Vaszily Annamária

    Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb