Rétvári Bence: A kormány mindent megtesz a zsidó közösség biztonságáért

A kormány mindent meg kíván tenni a zsidó közösség biztonságáért, fontosnak tartja, hogy minden zsidó ember biztonságban érezhesse magát Magyarországon – mondta Rétvári Bence (KDNP), a Belügyminisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője Vácon.

A Vác és a Dunakanyar zsidósága deportálásának 79. évfordulója alkalmából, a helyi zsinagógában rendezett megemlékezésen Rétvári Bence beszédében kiemelte: évről évre összegyűlnek, hogy emlékezzenek azokra, akiket Vácról és a környező településekről hurcoltak el, azokra, akik már sosem térhettek haza. Egy ilyen helyi megemlékezésen, amikor élettörténetek és utcanevek hangzanak el, a távoli számokból közeli tragédiák lesznek – fogalmazott. Közölte:

azokra is emlékezni kell, akik ebben az időszakban embereket próbáltak menteni, ilyen volt Slachta Margit és Salkaházi Sára, akik példaképek számunkra, mert egy a mainál sokkal nehezebb helyzetben az életüket kockáztatták.

Hangsúlyozta: lehetett Magyarországon náci és szovjet megszállás, a magyarok nem váltak nácivá, illetve kommunistává, hanem megőrizték a keresztény alapértékeket. Azért is fontos mindig megőrizni ezeket az értékeket, mert a keresztény értékvilág adott erőt az embermentőknek a legszörnyűbb időkben is – mondta.

Rétvári Bence kiemelte: minden ilyen alkalom felszólítás, hogy vigyázzunk embertársainkra minden időben, mert az emberélet a legfontosabb érték. Kitért rá:


Hirdetés
Európának azon a részén, ahol az illegális bevándorlás nagy mértékben felerősödött, az antiszemitizmus egy új hulláma jelent meg. Európát békében kell megőrizni, hogy minden zsidó biztonságban érezhesse magát

– tette hozzá. Kijelentette: fontos, hogy minden zsidó ember biztonságban érezhesse magát Magyarországon, ezért mindig fel kell lépni az antiszemitizmus ellen.

(MTI)

A címlapképen Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, Vác és térsége KDNP-s országgyűlési képviselője beszédet mond a Szakképzésért-díjak és a miniszteri elismerő oklevelek ünnepélyes átadásán a váci Piarista Kilátó Központban 2021. augusztus 25-én. Forrás: MTI/Mohai Balázs

'Fel a tetejéhez' gomb