Surján László: Útkeresőben

Meglepő ötlettel Ungváry Zsolt összekapcsolta III. Károly koronázási ünnepségét, a trianoni tragédiával és Ferenc pápa mostani látogatásával. Kicsit talán erőltetett árukapcsolás, de nem kifogásolom. Nem vitacikket írok, hanem hozzászólást. Üdvözölni akarom ugyanis a Trianon értelmét kereső részeket.

Ma már nem érvényesek Juhász Gyula sorai:

„Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá.”

Nagyon is beszélni kell róla, hiszen egy megvalósítható megoldás kidolgozása épp azért hiányzik, mert a józan elemzés máig hiánycikk, és ami létezik, nem épült be a közgondolkodásba. Ungváry az okokat keresi és a magunk felelősségét említi. Ezt felvetni a mérhetetlenül igazságtalan országcsonkítás kapcsán még ma is megkövezéssel járhat. Pedig minden megújulás önvizsgálattal, bűnbánattal kezdődik. Hogy mikor léptünk rá a Trianonra vezető útra? Erről kevés szó esik, és nincs róla közmegegyezés. Az biztos, hogy nem a háborúba való belépéskor. Andrásfalvy Bertalan a török időkre hivatkozik, és a magyar arisztokrácia olcsó munkaerőt kívánó önzését kárhoztatja, joggal. Ungváry az Árpád-házi idők testvérháborúit és az ebből fakadó értelmetlen emberveszteséget tekinti kiindulópontnak, hiszen ezek miatt lett szükség a betelepítésekre. Duray a reformkort említi.

Fontos dátum a Váradi béke. Az ország keleti fele ekkor lett jogi értelemben önálló ország, saját királlyal. Ez az önállóság 1848-ig, a gyakorlatban azonban 1867-ig tartott, az egyesülésről a románokat senki nem kérdezte, ahogy Gyulafehérváron a magyarokat és a szászokat sem. Wesselényi Miklós azért kárhoztatja Árpád-házi királyainkat, még Szent Istvánt is, hogy nem olvasztották be a velünk élő nem magyar ajkú népeket. Ő a 19. század negyvenes éveinek végén előre látta, hogy mi következik, és leírta, hogy irányt kell vennünk egy területileg kisebb, etnikailag homogénebb Magyarország létrehozására. Ungváry ezután természetfeletti dimenzióba emeli a kérdést. A himnuszra céloz, a bűneink miatt jövő dörgő fellegek említésével, majd nyíltan kimondja: elfelejtettük az igazi feladatunkat, ott állni Isten mellett a sátánnal szemben.

Mélységesen egyetértek. A trianoni dörgő fellegekből lecsapó villámok erre figyelmeztetnek.

Istenhez fordulás, megtérés nélkül a trianoni probléma sem oldható meg.

De emellett adósak vagyunk még azzal, hogy megfogalmazzuk: milyen megoldást látunk. A megindult „porladás” lépéskényszerbe hoz. A határon túli magyarság számára végveszélyt jelent az a felfogás, hogy az egyetlen megoldás a határmódosítás, amire most nincs lehetőség, tehát várni kell. Várni, de nem lemondani.

A határmódosítás nemcsak és nem is elsősorban a nemzetközi támogatás hiányában nem valósítható meg. Ma már nincs a határok mellett olyan sáv, amiben a magyarok elsöprő többségben lennének. Semmiféle új határvonal nem csökkentené, hanem növelné a kisebbségek létszámát a Kárpát-medencében, ami csak új feszültséget hozna.

A megoldás csak az lehet, hogy a „megbocsátunk és bocsánatot kérünk” aktusa után el kell érni: térségünkben senkinek ne kelljen másodrendű állampolgárként élnie a szülőföldjén.

Ennek útját-módját még keresni kell. Sajnos még nagyon messze vagyunk a céltól. Nemcsak felelőtlen kulturálatlan emberek tiltakoznak például a magyar szó hallatán (Szlovákiában szlovákul!), de a választások során, olykor azon túl is rendre előkerül az ultranacionalista pártoknál a magyar kártya. Elvben a szomszéd népek keresztényeitől remélhetnénk, hogy kölcsönösen felismerjük egymásban Isten gyermekét, a testvér mivoltot. A vallás viszont nemcsak nálunk nemzetmegtartó erő, hanem náluk is, a papság egy része ezért több szomszédunknál erősen nacionalista és magyarellenes.

Végül még egy zárómegjegyzés: ha nem értenék is egyet Ungváry következtetésével, cikkét akkor is örömmel üdvözölném. Egy évszázaddal a történelmi Magyarország szétverése után még mindig adósok vagyunk magunknak az okok alapos elemzésével, az ebből fakadó gondolatok beépítésével a közgondolkodásba és a szomszédainkkal való őszinte párbeszéddel. Minden írás jó, ami erre irányítja a figyelmet. Bármilyen szép és jó eszme akkor kerülhet be a közgondolkodásba, ha előbb a közbeszéd része lesz.

Talán nem véletlen, hogy Juhász Gyula Trianon című versében már kérdőjelet tett a vers elején még kijelentésként írt sor végére: „Nem kell beszélni róla sohasem?” De bizony kell.

Surján László

Dr. Surján László (Kolozsvár, 1941. szeptember 7. –) magyar orvos, patológus, politikus. 1990 és 1994 között népjóléti miniszter, 1990 és 2004 között országgyűlési képviselő, 2004 és 2014 között európai parlamenti képviselő. 1990 és 1995 között a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.

A címlapképen A Centenáriumi Turulszobor, Matl Péter szobrászművész alkotása Sátoraljaújhelyen az avatás napján, 2020. június 6-án.
MTI/Czeglédi Zsolt